Miért fontos a magzatvíz?

A magzatvíz meleg védőburok a kisbaba körül, ahogy egyik legfontosabb szerepe a fejlődő élet védelme, illetve mindehhez megteremteni az ideális környezetet. Milyen szerepet szánt még a természet ennek a folyamatosan cserélődő folyadéknak?

Belegondoltunk már, mi mindenre való a magzatvíz? A létfontosságú folyadékot a magzatburok belső rétege termeli, a 20. terhességi héttől pedig a köldökzsinór választja ki, magzati vizelet formájában. Folyamatosan termelődik, mennyisége a 20. héten fél liter, a 38. héten már másfél liter, ettől kezdve azonban csökken a mennyiség, szüléskor már átlagosan csak egy liter, vagy ennél is kevesebb. Az is érdekes, hogy három-négy óránként teljesen lecserélődik.

A magzatvíznek több, létfontosságú szerepe is van. Többek között megvédi a magzatot a külső hatásoktól, a hőmérséklet-változástól és a nyomáskülönbségtől, miközben ideális környezetet teremt a fejlődéshez. Biztosítja a szabad mozgást, amely elengedhetetlenül fontos például a csont- és izomrendszer fejlődéséhez. De ugyanilyen lényeges az is, hogy óvja a köldökzsinórt az összenyomódástól, illetve a megtöréstől.

A magzatvíz három-négy óránként teljesen lecserélődik

Nem mellesleg az emésztés kialakulását is elősegíti, hiszen enni- és innivalóként is szolgál, a magzat már az anyaméhben is gyakorolhatja az ivást és a pisilést. Fontos immunanyagokat, nátriumot, káliumot és nyomelemeket tartalmaz, és még édes is, állítólag ezért szeretik a csecsemők az édes ízeket. Természetesen nem mindegy, milyen ízeket részesít előnyben az édesanya, hiszen ezek bekerülnek a magzatvízbe, "befolyásolva" az utód későbbi ízlését is.

Árulkodó vizsgálatok

A magzatvíz vizsgálatából számos következetést le tud vonni az orvos. A mintavétel, azaz amniocentézis során a 16. hét után a hasfalon keresztül bevezetett tűvel szívnak le annyi vizet, hogy vizsgálni lehessen a benne úszkáló magzati hámsejtek genetikai állományát. A terhesség vége felé közeledve, a valamelyest már nyitott méhszájon keresztül speciális eszközzel megnézhető a magzatvíz színe. Ha zöldes, az arra utal, hogy a magzatnak átmenetileg oxigénhiánya volt.

Ami a folyadék mennyiségét illeti , az sem jó, ha túl sok, az sem, ha túl kevés. Ha a normálisnál kevesebb a magzatvíz - ami a terhességek 2 százalékában fordul elő -, akkor a méh- és a haskörfogat növekedése is kisebb az elvárhatónál, míg a kismama fájdalmas magzatmozgásokat érzékelhet. Ultrahang segítségével lehet biztosan megmondani, hogy valóban ez a gond.

A túl kevés a magzatvíz méhen belüli fejlődési zavart eredményezhet: a magzatnak nincs elég "mozgástere": dongaláb, a csípőízület deformációja, növekedésbeli elmaradás, tüdőfejlődési zavar is kialakulhat emiatt. Ilyenkor gyakori a terhesség megszakítása, azaz a magzat mielőbbi világra segítése, és mindez az esetek felében császármetszést jelent.

A normális mennyiséget meghaladó magzatvíz ritkábban fordul elő, a terhességek körülbelül 1 százalékánál. Figyelmeztető jel lehet a has túlzott növekedése, feszülése, a testsúly gyors gyarapodása. Az is gyakori, hogy az érintettek nehézlégzésről, ödémáról, illetve a magzati mozgások enyhe érzékeléséről számolnak be. Az esetek többségében nincs szükség feltétlenül kezelésre, elegendő az ágynyugalom, esetleg a kórházi megfigyelés. A magzatvíz lecsapolásával is lehet könnyíteni a helyzeten, ám ha ez sem segít, akkor a császármetszés az egyetlen megoldás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!