Csökken az abortuszok száma

Az abortuszok és nem kívánt terhességek gyakorisága világszerte csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor a szakszerűtlen terhességmegszakítások évente 70 000 nő halálát okozzák, különösen a fejlődő országokban.

Az abortuszok száma az 1995-ben becsült 45,5 millióról 2003-ban 41,6 millióra esett vissza - számolt be az amerikai szexuális egészséggel foglalkozó szervezet, a Guttmacher Intézet, amely Londonban tette közzé jelentését. Ennek ellenére túl sok nő veti alá magát szakszerűtlen abortusznak, különösen a fejlődő országokban - derül ki az "Abortion Worldwide: a Decade of Uneven Progress" (Az abortusz világszerte: az egyenlőtlen fejlődés évtizede) címet viselő tanulmányból.

Magzatfejlődés

A szerzők számításai szerint a nem biztonságos terhességmegszakítások körülbelül 70 000 nő halálát okozzák évente, és évente ötmillió nőt kezelnek az ilyen eljárásokból eredő szövődményekkel. További hárommillió nő esetében ezeket a szövődményeket nem is kezelik.

A Guttmacher Intézet elnöke, Sharon Camp elmondta, hogy az abortusz szinte az összes fejlett országban biztonságos és törvényes eljárás. "A fejlődő világ nagy részében azonban az abortusz még ma is rendkívül korlátozott, gyakoriak a szakszerűtlen abortuszok, amelyek továbbra is károsítják a nők egészségét, és veszélyeztetik életüket" - állítja Camp.

A jelentésben az áll, hogy a nők 40 százaléka "rendkívül szigorú" abortusztörvényekkel rendelkező államokban él, melyek szinte kivétel nélkül fejlődő országok. Az abortusz 32 országban teljességgel törvényellenes. Dél-Amerikában a reproduktív korú nők 97 százaléka, Afrikában pedig a 92 százaléka szigorú abortusztörvények mellett él - ez az arány pedig a kutatóintézet szerint nem változott az elmúlt évtizedben.

1997. óta 19 országban enyhítették jelentős mértékben az abortusztörvényeket, háromban pedig "sokat enyhítettek" a törvényeken. Camp szerint az előrelépések a lehetőségekhez képest meglehetősen szerények. "Nagyon fontos befektetni a családtervezésbe; túl sok nő nem fér hozzá a fogamzásgátló szerekhez, ami kockázatoknak teszi ki őket. A jogi korlátozások nem akadályozzák meg az abortuszok végrehajtását, csupán annyit érnek el, hogy az eljárás veszélyesebb lesz. Túl sok nő nyomorodik meg vagy veszíti életét évente azért, mert nem férhetnek hozzá törvényes abortuszhoz."

A tanulmány szerint a nem kívánt terhességek száma világszerte az 1995-ben a 15-44 éves nők körében mért 1000-ből 69-ről 2008-ra 1000-ből 55 főre esett vissza. Ezzel párhuzamosan a fogamzásgátlást alkalmazó férjes asszonyok aránya az 1990-es 54 százalékról 2003-ban 63 százalékra emelkedett. Az egyedülálló nőkre vonatkozó hasonló arány is világszerte növekvő tendenciát mutat.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos időre lehet számítani jobbára kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Legfeljebb a keleti határvidéken fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor, máshol nem várható csapadék. Többfelé lesz erős az északias irányú szél, a középső országrészben lehet kissé mérsékeltebb a légmozgás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?