Az X- és az Y-kromoszóma képes kommunikálni egymással

A férfiak és a nők tényleg képesek az egymással való kommunikációra - legalábbis a gének szintjén. Ezt a Leicesteri Egyetem Genetikai Intézetének munkatársai bizonyították elsőként.

Az X- és az Y-kromoszómák határozzák meg az egyén nemét. Az Y-kromoszóma az embriót hereképzésre készteti, míg ezen inger hiánya a nemi szervek fejlődését női irányba tolja el. Dr. Zoe Rosser és munkatársai kimutatták, hogy e két kromoszóma egyes régiói között kicserélődhetnek - korábban ezeket a régiókat teljesen izoláltnak vélték.

"Már korábban ismert volt, hogy az Y-kromoszóma képes az önmagával való kommunikációra: egyes darabokat máshová helyez át, mellyel elősegíti a férfiak nemzőképességét befolyásoló mutációk kialakulását. Jelen vizsgálatban azt mutattuk ki, hogy létrejöhet genetikai konverzió az X-kromoszómával is, mely a mutációk újfajta tárházát nyitja meg" - nyilatkozta a kutatás vezetője, Mark Jobling professzor.

A testi kromoszómák között ismert jelenség, hogy az anyai és apai kromoszómák azonos szakaszai kicserélődhetnek, ezzel növelve a genetikai változatosságot. Azonban a nemi kromoszómák (X és Y) nagyon különböző szerkezetűek, az Y körülbelül harmada az X méretének. Ez a különbség a törzsfejlődés során keletkezett, és emiatt a kutatók sokáig úgy gondolták, hogy a nemi kromoszómák nem kommunikálnak egymással.

Mivel ez az elmélet megdőlt, jelenleg a kutatók az X-Y cserélődési folyamat evolúció során bekövetkező változásait, és azok potenciális hatását vizsgálják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.