A neurológusok egyetértenek: ennyi alvás mérhetően rontja a memóriát

Ha rendszeresen túl keveset alszunk, az károsan hathat az agyunkra. De vajon mennyi alvás számít túl kevésnek, és pontosan milyen következményei lehetnek? Mutatjuk!

A regenerációhoz, illetve az egészség megőrzéséhez is elengedhetetlen, hogy mindennap eleget aludjunk. Ha nem tesszük, az komolyan károsíthatja az agy egészségét.

fáradt nő a fejét fogva fekszik az ágyban kisbabájával
A kisgyermekes szülők körében igen gyakori a kialvatlanság. Fotó: Getty Images

Az alváshiány következményei

Aki következetesen a kelleténél kevesebbet alszik éjszakánként, az többféle negatív következménnyel számolhat. Például:

  • jelentősen romlik a memória,
  • nehezebbé válik az újonnan megtanult dolgok megjegyzése,
  • salakanyagok halmozódhatnak fel az agyban, például amiloid-béta-fehérjék, amelyek magas szintje összefüggésbe hozható az Alzheimer-kórral,
  • már egyetlen alváshiányos nap után is mérhetően károsodik a rövid távú memória és néhány végrehajtó funkció, például a koncentráció és a tervezési képesség,
  • a rendszeres alváshiány 3,5-8 évet öregít az agyon, ami gyorsabb kognitív hanyatláshoz vezethet.

Mennyi alvás számít túl kevésnek?

A neurológusok és az alvásszakértők egyetértenek abban, hogy a 6-7 óránál kevesebb alvás hosszú távon is rányomja a bélyegét az agy egészségére. Az optimális mentális és fizikai egészség biztosítása érdekében az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány napi 7-9 óra alvást javasol a 18 és 60 év közötti felnőttek számára.

A szakértők azonban arra is felhívták már a figyelmet, hogy nem csupán a túl kevés, de a túl sok alvás is ronthatja a memóriát, és növelheti a korai kognitív hanyatlás kockázatát. Az alvásszakértők szerint a napi 9-10 óránál több alvás már túl soknak számít.

Forrásunk volt: 1, 2.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Ezt a vitamint tilos éhgyomorra szedni – A bevitt mennyiség fele is elveszhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +5 °C

Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Csapadék nem lesz. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között várható.Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Ez a nap frontmentesnek tekinthető, enyhe melegedő tendenciával.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!