Agyhalott nő szült gyermeket – 4 hónapig tartották életben a magzat miatt

Az életéért küzd az a koraszülött baba, akinek lélegeztetőgépen lévő anyja adott életet.

Adriana Smith-t négy hónapig gépek tartották életben, Chance nevű fia néhány nappal ezelőtt sürgősségi császármetszéssel jött világra, jelenleg is az életéért küzd a koraszülött intenzív osztályon – írta meg a Mirror.

Minden egy fejfájással kezdődött

"Adriana megpróbáltatásai több mint négy hónappal ezelőtt súlyos fejfájással kezdődtek, akkor már nyolchetes terhes volt. Az atlantai Northside kórházba ment, de nem kapott érdemi segítséget, másnap pedig összeesett az otthonában. Akkorra már a levegőt is nehezen vette" – idézte fel a lány édesanyja, April Newkirk. Adrianát az Emory Egyetemi Kórházba szállították, ahol megállapították, hogy vérrögök vannak az agyában. Állapota addigra annyira súlyossá vált, hogy agyhalottá nyilvánították. 

Négy hónappal később, a császármetszést követően lekapcsolták a lélegeztetőgépről, 31 évesen halt meg. A kórház közlése szerint az államban érvényes szigorú abortusztilalom miatt tartották hónapokon át gépekkel életben. A nő esete éppen emiatt világszerte felháborodást váltott ki, a georgiai törvény értelmében ugyanis az abortusz a szívműködés kimutathatósága után, azaz nagyjából a terhesség hatodik hete után tilos.

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!