Karsai Dániel: „Az eutanázia nem lesz és nem is lehet kötelező”

Ki dönt a halálról? Az érintett, Isten vagy az orvosok? címmel tartottak nyilvános vitát az eutanáziáról. Az is téma volt a beszélgetésen, hogy mit is jelent pontosan az emberi méltóság fogalma.

Hétfő este a Párbeszédek Házában dr. Karsai Dániel alkotmányjogász, Hofher József jezsuita szerzetes és dr. Orosz Gábor evangélikus lelkész nyilvános vitán vettek részt. A téma az eutanázia volt, miután a gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő jogász szeptemberben pert indított az Emberi Jogok Európai Bíróságán azért, hogy méltósággal fejezhesse be életét. A Telex beszámolója szerint a Ki dönt a halálról? Az érintett, Isten vagy az orvosok? című teltházas eseményen abban mindenki egyetértett, hogy lenyűgözi a jelenlévőket Karsai Dániel küzdelme, de különböző álláspontokat fogalmaztak meg a kérdésben.

Dr. Orosz Gábor szerint az ember kerülhet ugyanis olyan élethelyzetbe, amikor a szenvedéseit csak csillapítani lehet. „A mindenáron életben tartás szenvedéssel jár”, az pedig kérdés, ki mondhatja meg, meddig szenvedjen az ember. Hofher atya szerint az ember nem dönthet arról, hogy megszületik, csak arról, hogy ezt az életet végigéli a halállal együtt. „Ez az én döntésem, ezt az utat teljességgel végig akarom élni. A haldoklásomat úgy akarom végigcsinálni, ahogy az élet ezt nekem adja. Ez engem nem tölt el félelemmel. Hiszem azt, hogy akármilyen betegségben vagyunk, senki nem hal meg egyformán. Mindenkinek van egy egyéni útja, én Dániellel is ezt érzem” - fejtette ki álláspontját Hofher atya. 

Karsai Dániel erre elmondta, hogy nem arról van szó, hogy „ma meg akarok halni, holnap sem, de elképzelhetőnek tartom, hogy ez a betegség elvezet oda, amikor olyan fizikai és lelki állapotban leszek, amikor semmi más nincs, csak szenvedés”.

eutanázia emberi méltsóág
Fotó: Getty Images

Az emberi méltóságról is szó volt, illetve arról, hogy az eutanázia lehetősége egyenlőségjelet tesz-e azzal, hogy "kötelezővé" is váljon. Hofher atya oldaláról világosan kirajzolódott, hogy a katolikus álláspont egyik nagy félelme pont az a lavinaeffektus, hogy egyre többen választanák az eutanáziát. „Én nem akarom, hogy a fiam döntsön az életemről, ha ő így gondolkozik, hogy ne menj öregotthonba, mert az drága” – mondta. 

Nem arról van szó hogy hirtelen ezrével kinyírjuk az öregeket, mert kéne már a körúti lakás. Meghalni nem jó, haldokolni sem. Tekintsük nagykorúnak Magyarországot, ez a beszélgetés is mutatja, hogy van érdeklődés” – mondta Karsai, utalva arra, hogy teltházas volt a beszélgetés. Hozzátette, hogy

az eutanázia nem lesz, nem is lehet kötelező.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra