Szellemi hanyatlás: fogyással visszafordítható

Korábban bizonyították, hogy az elhízás hozzájárul a szellemi hanyatláshoz és az Alzheimer-kór esélyét is növeli. A legújabb eredmények szerint azonban ez a folyamat fogyással vissza is fordítható.

Több kutatás is megjelent az elmúlt években az elhízás és a demencia , a memóriazavarok és az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. Ennek hátterében a krónikus gyulladások állnak.

A gyulladások miatt megnövekszik a szervezetben bizonyos fehérjék szintje, ennek hatása, hogy az immunrendszer működésbe lép és "felfalja" az idegrendszeri szinapszisokat, így védve a központi idegrendszert.

Az új kutatásban arra keresték a választ, vajon visszafordítható-e ez a folyamat, vagyis "újraépíthetőek"-e az elveszített idegrendszeri kapcsolatok. Egerekkel kísérleteztek és úgy találták, ha az állatok elveszítik (műtét vagy rendszeres mozgás segítségével) a testsúlyuk 15-20 százalékát, akkor a szervezetükben a gyulladásra utaló fehérjék szintje jelentősen csökken, a szellemi képességeiket pedig visszanyerik.

Szellemi hanyatlás ellen mozgással és diétával tudunk védekezni (Fotó: Europress)

Dr. Alexis M. Stranahan, a Medical College of Georgia szakembere, a kutatás vezető szerzője csapatával most arra készül, hogy megállapítsa, diétával, illetve a diéta és a mozgás kombinálásával milyen eredményeket lehetne elérni.

A tanulmány a című szaklapban jelent meg.

Az életkor előrehaladtával az agyi idegsejtjeink száma folyamatosan csökken, a felidéző működések meglassulnak. Normál esetben is bekövetkezik a gyors képzettársítás képességének csökkenése, ezt azonban az élet során felhalmozódott tapasztalatok és bölcsesség képes ellensúlyozni. Az életkor előrehaladtával - bár nem törvényszerűen -, előfordulhat feledékenység, de ez normál esetben nem romlik. Demenciáról (értelmi hanyatlásról, elbutulásról) akkor beszélünk, ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga a kifejezés tehát egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az agykérgi működések zavara (beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, az összerendezett mozgások zavara) az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, a magatartás megváltozik, az önellátó képesség többnyire romlik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.