Nem javasolják egy új gyógyszer forgalmazását Európában

Piros jelzést kapott az Alzheimer-kór elleni szer.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága (CHMP) nem javasolja egy új, az Alzheimer-kór ellene kifejlesztett és a világ több országában, köztük az Egyesült Államokban már engedélyezett gyógyszer forgalomba hozatalát az Európai Unióban.

A pénteken kiadott ajánlás indoklása szerint a német Eisai és a Biogen amerikai gyógyszergyártó által közösen kifejlesztett, Leqembi nevű gyógyszer feltüntetett mellékhatásai - amelyek között az agyvérzést is felsorolják - meghaladják az esetleges előnyeit. A két vállalat máris bejelentette, hogy a döntés felülvizsgálatát fogják kérni.

A Leqembi segítségével végzett infúziós terápiát mind ez idáig az Egyesült Államokban, Kínában, Japánban és Izraelben engedélyezték. A klinikai vizsgálatok szerint a készítmény 27 százalékkal lassítja a kognitív funkciók hanyatlását a kór korai szakaszában lévő betegek esetében. Európában mintegy hétmillió Alzheimer-kórban szenvedő emberről tudni, előrejelzések szerint pedig ez a szám 2050-re a duplájára nőhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!