Kevéssé befolyásolja az Alzheimer-kórt az életmód és a diéta

Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy bármely étrendi vagy életviteli változás csökkentené az Alzheimer-kór kifejlődésének kockázatát - közölték hétfőn amerikai kormányzati kutatók.

Az amerikai Országos Egészségügyi Intézetek szakértőiből álló panel megvizsgált több olyan tanulmányt, melyek a diéta, a mozgás és a krónikus betegségek Alzheimer-kórra való hatását elemezték.

Ugyan találtak arra utaló jeleket, hogy a diabétesz, a magas koleszterinszint és a dohányzás emelheti a szellemi és testi leépüléssel járó betegség kockázatát, miközben a mediterrán típusú étrend és a test fitten tartása csökkentheti a rizikót. A szakértői csoport megállapítása szerint azonban a bizonyítékok nem elegendően erősek ahhoz, hogy mindezt biztosan kimondhassák.

"Bár számos tanulmány vizsgálta az Alzheimer-kór kockázati tényezőit és lehetséges terápiáit, a tudományos ismeretanyagban jelentős hiányosságok vannak" - írta Martha Daviglus, a chicagói Északnyugati Egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője az Archives of Neurology című szakfolyóiratban.

Az Egyesült Államokban jelenleg 5,4 millió ember él Alzheimer-kórral, akiknek 4 százaléka 65 év alatti, 6 százaléka 65 és 74 év közötti, 90 százaléka pedig 75 év fölötti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!