"Felébredtem, és nem ismertem meg a családom"

Az agyinfarktust követően a betegnek sokszor idegenné válik környezete, nem tud beszélni, írni és olvasni se. Egy kanadai festő beszélt a nyomasztó állapotról és kezeléséről.

Képzeljék el: gondolkodnak, értenek, éreznek, de ezt nem tudják közölni a külvilág felé. Ezt élik át az afáziás betegek nap mint nap. Velük dolgozik önkéntesként az a kanadai festő, aki nemrégiben kitüntetést kapott munkájáért.

„Úgy ébredtem fel, hogy nem tudtam se beszélni, se írni, se olvasni, nem ismertem fel a családomat, gyakorlatilag semmit nem tudtam megcsinálni. Nagyon furcsa állapot volt, hiszen tele voltam gondolatokkal, érzésekkel, de nem tudtam kifejezni azokat, vagy megértetni magam másokkal” – hiteles leírás ez az agyi infarktust követő első állapotról; valakiről, aki afáziától szenved, vagyis elveszíti a beszéd képességét. Az ilyen betegnek újra kell tanulnia kommunikálni a külvilággal.

Ottawában külön központ létezik az afáziás betegek számára. Itt szakértő felügyelet alatt mindenfajta segítséget megkapnak az újrakezdéshez. Ebben a központban kezdett el segíteni két évvel ezelőtt Jeffrey Burns kanadai festő, aki önkéntes munkájáért – 74 más otthonban dolgozó önkéntessel együtt – megkapta az „Otthon hőse” kitüntetést.

Amíg nem kezdett betegekkel foglalkozni, Burnsnek fogalma sem volt, milyen sok köti össze őt az afáziásokkal – írja az Ottawa Citizen. A betegek, akár csak a festő, szavak helyett szintén a képekre támaszkodnak. Burns ezért kifejlesztett számukra egy „kommunikációs könyvet”: egy kötetet, ami több száz, a mindennapi élethelyzeteket kifejező képet tartalmaz. Ennek segítségével például, ha az afáziás beteg elmegy a háziorvosához, a képek alapján el tudja magyarázni, pontosan milyen fajta panaszai, fájdalmai vannak. Vagy ha esetleg taxiba ül, a térképen meg tudja mutatni a sofőrnek, merre induljon. Bár az effajta képes könyvek alkalmazása afáziás betegeknél nem újdonság, az ottawai központban csak mostanában kezdték el használni őket.

A betegek szavak helyett szintén a képekre támaszkodnak

Burns azután kezdte el az önkéntes segítést, hogy nyolc évvel ezelőtt Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála. Azt mondja, ez a betegség segít neki belelátni az afáziások küzdelmeibe. „A nap bizonyos szakaszaiban nehezen mozgok, ahogy minden más Parkinson-kóros. Vannak időszakok, amikor könnyedén tudunk mozogni, és még többször van, hogy beáll egyfajta merevség. És én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy vannak ezek a jó időszakok” – magyarázza a festő. „Akik agyinfarktust kapnak, azoknak a problémái egész nap jelen vannak, minden nap. Ezt látva tudom értékelni a saját egészségemet.”

Afázia Egyesület Magyarországon is létezik: két évvel ezelőtt Dallos Zsuzsanna hívta létre, aki az agyinfarktus után újratanulta a beszédet, az írást és olvasást. Az idézet a cikk elején tőle származik. Az egyesületvezető azóta azon fáradozik, hogy kapcsolatot teremtsen a „némaság börtönében” élők között.

Forrás: Afázia Egyesület

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!