Repülőgéppel gyorsan terjed a H1N1 vírus

A vírusok nagyon szerethetik a repülőutakat. Körberepülik a világot egy zárt térben, miközben hordozójuk légzése és köhögése útján megfertőz más utasokat is. Földet érés után pedig a vírusok a földrajzilag távol eső helyen is elszaporodhatnak.

Tudományosan bizonyított, hogy a himlő, a kanyaró, a tbc, a szezonális influenza és a súlyos tüdőgyulladással járó SARS is terjedhet a repülőutak által, azonban a H1N1-gyel kapcsolatban még nem végeztek ilyen irányú kutatásokat.

Sally Blower, a Kalifornia Egyetem Semel Idegtudományi és Magatartástudományi Intézet Orvosmérnöki Központjának igazgatója munkatársaival matematikai modellekkel próbálták meg megjósolni, milyen eséllyel kaphatjuk el az újinfluenzát egy repülőjáraton. Kiderült, hogy a kockázat főleg a tengerentúli járatok turistaosztályain magas, egy ötórás úton 2-5, egy 11 órás úton 5-10, egy 17 órás úton pedig 7-17 ember fertőződhet meg. Első osztályon ennél jóval kisebb az esély.

Influenza

"Ennek oka részben az, hogy a turistaosztályon zsúfoltabban ülnek az emberek" - magyarázta Brian Coburn doktorandusz, a tanulmány társszerzője. "És ha fertőzött ember van a repülőgép fedélzetén, az 75 százalékos valószínűséggel a turistaosztályon utazik."

Az eredmények fontosak lehetnek az influenza-pandémia megállításában, mivel a repülőutak korlátozásával megelőzhető az a jelenség, amikor egyszerre tör ki járvány földrajzilag egymástól távol eső területeken.

A tanulmány a BMC Medicine folyóirat online kiadásában olvasható.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?