Percek alatt elvérezhet a beteg az új H1N1 influenzától

Az új influenza kórokozója, a H1N1 sokkal virulensebb, azaz sokkal aktívabb, mint előtte gondolták, olyan anyagokat termel, amelyek gátolják a szervezet természetes védekezését - hangsúlyozta Falus András akadémikus,

Túl okos az influenza! Hogyan védekezhetünk?a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója. Mint kifejtette, a kórokozó nagyon gyorsan szaporodik, vagyis igen gyorsan terjed.

A betegség veszélyes szövődményeit sorolva, Falus András mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a vírus nagyon nagy aktivitással támadja meg a tüdő sejtjeit, ami tüdővérzést okoz. "Iszonyúan intenzív a vérzés, percek alatt meghalhat valaki tüdővérzés következtében" - mutatott rá az immunológus.

További veszély a hosszan tartó, lenyomhatatlan láz, amely a szívet és a vesét teszi tönkre. "Őrületes a veszély" - hangsúlyozta Falus András, emlékeztetve arra, hogy a Stockholmban a napokban tartott konferencia résztvevői is arra mutattak rá, hogy a betegség, a járvány sokkal veszélyesebbnek ígérkezik, mint amilyennek eredetileg gondolták a tudósok - tudatta az ÁNTSZ.

Az immunrendszerem lepuffantja a vírusokat

E veszélyek fényében "elképesztő felelőtlenség azt mondani az embereknek, hogy ne oltassák be magukat. Felelőtlenség azt mondani, hogy a szájmaszk és a vitaminok valamit is érnek. Valamit érnek, de ez körülbelül olyan, mintha a gyermekbénulás járványakor az ötvenes évek végén - hatvanas évek elején nem oltottak volna, hanem azt mondták volna a szakemberek, hogy elég az immunrendszert erősíteni" - magyarázta Falus András.

Hozzátette: különösen fontos az oltás a terhes nők és fiatalok esetében. Előbbiek szervezete a magzat védelme miatt olyan immunválaszt ad, amely "nagyon nem kedvez" a vírus elleni védekezésnek. A fiataloknál a szervezet "túlreagálása" kockázatos. Az új influenza esetében rengeteg olyan gyulladáskeltő anyag, úgynevezett citokin keletkezik, amely magas lázat, vérkeringési problémákat válthat ki, károsítva a szívet, az agyat, a tüdőt, a májat.

A tiomerzál hisztériárólMint Falus András rámutatott, ezzel szemben az oltás mellékhatásai igen enyhék. "Olyan mellékhatások fordulnak elő, mint a szezonális influenza elleni védőoltásnál tapasztaltak, csak sokkal ritkábban jelentkeznek" - emelte ki a professzor, megjegyezve, hogy káros a vakcinában lévő higannyal riogatni a lakosságot, ugyanis minden oltóanyagban van higany. Ez azonban szerves kötésben lévő higany, amely gyorsan oldódik és ürül ki a szervezetből, vagyis semmiféle új veszély nincs.

Falus András hozzáfűzte, hogy egyébként nem a háziorvosok dolga lett volna eldönteni a vakcináció kérdését, hanem egy szakmai testületé.

A Magyar Tudományos Akadémia Immunológiai Bizottsága, amely magyar immunológia legmagasabb szinten képviselt testülete, közre is tette az álláspontját.

"Nem lehet tudni, hogy mekkora lesz a járvány. Lehet nagyon nagy a vírusban jelenlévő állati komponens miatt, de az is lehet, hogy nem lesz olyan jelentős. Ha egyszer beindul a járvány, lehet, hogy már nagyon késő lesz oltatni" - összegezte Falus András.

[Forrás: OrientPress Hírügynökség]

Az oltópontokat az alábbi térképen láthatják, a térkép nagyítható, mozgatható, meg lehet tekinteni rajta az Önhöz legközelebb eső oltóközpont helyét, címét.

Animáció: HáziPatika.com

*********************************************************************************************************

Olvasói pályázatunkra december 7-ig várjuk jelentkezésüket:

Hűséges olvasóinkat szeretnénk jutalmazni!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!