Emberről sertésre terjedt a H1N1-es vírus

Thaiföld csütörtökön megerősítette, hogy első alkalommal terjedt át az úgynevezett sertésinfluenza (vagyis H1N1-influenza) emberről sertésre.

Thira Wongsamut mezőgazdasági miniszter elmondta, hogy a Kasertsart Egyetem kísérleti telepén tartott 80 sertés egyike megfertőződött az A(H1N1) influenzával.

"Csupán egyetlen mintában mutattuk ki az A(H1N1) vírust" - közölte Thira.

A minisztérium elővigyázatosságból vesztegzár alá helyezte az egyetem kutatásának helyet adó gazdaság öt kilométeres körzetét, és a farmon háromnaponta végeznek orvosi vizsgálatot.

InfluenzaA minisztérium államtitkára, Yukol Limlamthong elmondta, hogy az egyetem gazdaságában dolgozó 132 alkalmazott közül egy sem fertőződött H1N1-influenzával. Nem tudta megerősíteni, hogy valóban a kutatásban résztvevő egyik hallgató vitte be a vírust.

"Ezt nem tudjuk bizonyítani, a vizsgálati eredmények azonban azt mutatják, hogy a sertés embertől kapta el a vírust" - nyilatkozta Yukol. Thira hozzátette, hogy a sertéshús fogyasztása nem jár semmilyen veszéllyel.

"A vírus emberről terjed sertésre, csakúgy, mint sok más országban. Olyan esettel nem találkoztunk, hogy sertésről terjedt volna emberre" - közölte.

Az új influenza áprilisi megjelenése óta a minisztérium több mint 26 000 sertést vizsgált. Az országban 29 741 emberi fertőzést erősítettek meg, és a betegség 190 halálos áldozatot követelt. Thaiföld kormánya egymillió dolláros alapot különített el a sertésinfluenza elleni harcra.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?