Duda Ernő a koronavírusról: „a nők védettebbek a férfiaknál”

Az emberi felelőtlenség miatt terjed most jobban a koronavírus, a nők viszont védettebbek a férfiaknál – egyebek mellett erről is beszélt egy friss interjúban Duda Ernő virológus, aki az influenzáról azt mondta, ha az emberek maszkot viselnek, akkor nincs járvány.

Az emberi felelőtlenség jelének nevezi egy friss, a Hírklikk által készített interjúban Duda Ernő azt, hogy az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva most sokkal több a koronavírus-fertőzöttek, a halálos áldozatok vagy a kórházban kezeltek száma. Azzal kapcsolatban, hogy várható-e itthon újabb hullám, azt mondta, „hullámzik ez folyamatosan, nyáron is volt egy kis púp. Ez a vírus már nem vész el.”

járvány, koronavírus, influenza, Duda Ernő
Az emberi felelőtlenség miatt rosszabbak most a járványadatok Duda Ernő szerint. Fotó: getty Images

A nők ezért ellenállóbbak

Arról is beszélt, hogy a nők védettebbek a férfiaknál a koronavírussal szemben. „16 ok van rá, de a legfontosabb, hogy miután a nőknek két darab X kromoszómájuk van, nem pedig egy, és ezen a két kromoszómán van néhány immunológiailag, meg a vírus kimutatása szempontjából fontos gén, amelynek mindkét kópiája működik, ami azt jelenti, hogy a nők általában hamarabb érzékelik a vírusveszélyt, és határozottabb választ adnak rá. Magyarán, kisebb az esélye a vírusnak arra, hogy napokon keresztül észrevétlenül szaporodhasson a szervezetben.”

Ha az emberek maszkot viselnek, nincs influenzajárvány

Az interjú során szóba került, hogy veszélyesebb lesz-e most ősszel az influenzajárvány. A virológus szerint ezt azokon a vándormadarakon kívül, akik az influenzavírust hozzák, senki sem tudná előre megmondani. Mint rámutatott, a vakcinát általában az alapján készítik, hogy Ausztráliában vagy Dél-Amerikában az ottani télen milyen vírustörzsek okoztak influenzát. Ha ott a H3N7 volt a „divat”, akkor az ellen csinálunk vakcinát. Mivel azonban nem biztos, hogy a madár azt fogja hozni, a védőoltásban általában kétféle „A” típusú, és egy-kétféle „B” típusú influenza elleni vakcinát alkalmazunk.

Duda Ernő egyébként hangsúlyozta: az nem működik, hogy a vakcinagyártás csak akkor kezdődik el, ha már itt van a vírus. Legfőképpen azért, mert 1-2 hétnek el kell telnie, hogy az oltás kifejthesse a hatását. „Tehát még ha meg is tudnák azonnal csinálni a védőoltást, mire azt kellő mennyiségben elő lehetne állítani, és beoltanák az embereket, nagyon sok idő telne el. Egyébként sem oltatják be magukat az emberek” – szögezte le, hozzátéve: 2021-es tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy ha az emberek maszkot viselnek, akkor nincs influenzajárvány.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.