Wii-sérülések - figyeljen oda, aki játszik!

A Wii nevű játékkonzol 2006-os bemutatása óta nemcsak a játékosok karjában található ínszalagok sérültek, egyre több jelentés érkezik a Wii által okozott lábsérülésekről is.

Törések I. "A Wii bemutatása előtt főleg a kéz ínszalagjainak sérüléseivel kezeltünk megszállott játékosokat, de mostanában már szinte bármilyen sérülés elképzelhető" - nyilatkozta Dr. Karen A. Eley plasztikai sebész, aki nemrég a New England Journal of Medicine című lapba írt cikket "Wiitis" címmel.

"A '90-es években a "Nintenditis" idején inkább a kéz és az ujjak sérülései voltak a jellemzőek, de a Wii (amelynek irányításához az egész testre szükség van) megváltoztatott mindent. A játékosok húzódásokat, zúzódásokat, sőt apró töréseket is szenvedhetnek játék közben."

A közös játék során akár komoly fejsérülések is elképzelhetők, ha a játékosok nem figyelnek oda egymásra eléggé. "Persze ezek a sérülések legtöbbször koránt sem olyan komolyak, hogy emiatt érdemes lenne abbahagyni a játékot, hiszen a Wii sok amúgy passzív embert ösztönöz a testmozgásra" - tette hozzá Dr. Eley.

"Szinte minden új technikai eszköz új sérülési lehetőségeket hordoz, de ez teljesen természetes és kis odafigyeléssel elkerülhető - nyilatkozta Robert Gotlin, a Beth Israel Egészségügy Központ Sportrehabilitációs Részlegének igazgatója - A Wii pedig valóban egy hasznos eszköz, ami mozgásra ösztönzi a játékosokat."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra