Visszafordítható a kar bénultsága

Sikerült helyreállítani lebénult betegeknél a kar és kéz mozgatásának képességét az idegek áthuzalozásával. Ez lehetővé tette, hogy a páciensek önállóan tudjanak enni és eszközöket használni - adta hírül a BBC News.

A gerincet érő sérülések megállítják az agyból a test többi részébe küldött üzenet útját, ez okozza a bénulást . Az ausztrál kutatók legújabb kutatásukba 13 páciens olyan pácienst vontak be, akiknek mind a négy végtagját érintette a bénulás - azaz kvadriplégiában szenvedtek -, de felkarjuk bizonyos izmait képesek voltak mozgatni. A gerincvelőből ezekbe az izmokba tartó működő idegeket irányítottak át. Az idegeket elvágták és olyan idegekhez kapcsolták, amelyek más izmokat irányítottak, például azokat, amelyek a kar kitárásáért vagy a kéz ökölbe szorításáért és kinyitásáért feleltek. Azok az idegek például, amelyek egykor a tenyérnek a plafon felé fordulását irányították, ezt követően az ujjak kinyújtásáért váltak felelőssé. Így amikor a páciensek most arra gondolnak, hogy megfordítják a kezüket, akkor szétnyitják az ujjaikat. A teljességgel normális működést még nem sikerült helyreállítani, de az orvosok szerint az úttörő műtét megváltoztatja a páciensek életét.

bénulás, lebénulás, kar, kéz, mozgás, végtagok, végtagok mozgatása
Új reményt kapnak a lebénult végtagokkal élő betegek. Fotó: 123rf

Új lehetőség

Idegáthelyezést régóta végeznek, de gerincvelő-sérülés esetén nemigen alkalmazták korábban. Úgy véljük, hogy az idegátültetés izgalmas új lehetőségeket teremt. A paralízissel élők számára visszaadhatja a kar és a kéz funkcióit, hogy mindennapos teendőket hajthassanak végre, nagyobb függetlenséget adva nekik. Emellett könnyebben részt vehetnek majd a családi életben és a munkában is - magyarázta Natasha van Zyl, a melbourne-i Austin Health munkatársa.

A szélütés vagy más egészségügyi ok miatt beszédképtelenné vált pácienseknek nyújthat reményt egy új technológia, amit amerikai kutatók fejlesztettek ki. A részleteket korábbi cikkünkben olvashatja el!

Az orvosok kiemelték, hogy nem próbálják meg visszaállítani a kéz nagyon finoman koordinált mozgását. Főként két területre, a kéz kitárására és zárására, valamint a könyök kinyújtására koncentrálnak, hogy a páciensek el tudjanak érni valamit. Így ki tudják nyitni a kezüket, valami közelébe emelni és megmarkolni, valamint felcsípni azt - ismertette a szakember.

Nem minden esetben hatásos

Ha a sérülés a gerincen olyan magasan történik, hogy teljes paralízist okoz, akkor nincs működő ideg, amelyet átirányíthatnak. Ha pedig a sérülés alacsonyabban lévő csigolyáknál történik, és a bénultság a karokat nem érinti, akkor nincs szükség a beavatkozásra.

A tudósok szerint évente 250 ezer ember szenved el gerincvelő-sérülést és válik kvadriplégiássá, tehát sokan vannak, akiknek javára válhat a módszer. A siker azonban nem minden esetben biztosított. Egy korábban publikált tanulmány bemutatja, hogy a 16 páciensen elvégzett 56 idegtranszplantációból négy esetben nem sikerült a műtét. Úgy vélik, leginkább akkor sikeres a beavatkozás, ha az eredeti sérülést követő 6-12 hónapban végrehajtják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!