Így beszélhetünk újra a szélütés után

A szélütés vagy más egészségügyi ok miatt beszédképtelenné vált pácienseknek nyújthat reményt egy új technológia, amit amerikai kutatók fejlesztettek ki.

Az agyi jeleket szintetikus beszéddé alakítja át egy nemrégiben kifejlesztett technológia. A Kaliforniai Egyetem tudósai önkéntesek agyába ültettek elektródákat, és dekódolták a beszédközpont jeleit. Ezt követően a beszédszervek - az ajkak, az állkapocs, a nyelv és a gégefő - számítógép által szimulált verziói segítségével beszédet hoztak létre. A szintetikus beszéd többnyire érthető volt, egyes részeken viszont kissé elmosódott.

stroke, szélütés, agyvérzés, agyi érkatasztrófa, szintetikus beszéd, beszédképtelenség
Beszédképtelenné vált pácienseknek nyújthat reményt az új technológia. Fotó: 123rf

Kommunikálni tudnak majd a beszédképtelenek

Némi fejlesztéssel egy orvosilag használható műszer jöhet létre, ami nagy segítséget jelenthet a jövőben a beszédképtelenné vált páciensek számára - vélik a kutatók. "Sokkoló volt, amikor először hallgattuk az eredményt, nem hittünk a füleinknek. Hihetetlenül izgalmas volt, hogy a valódi beszéd számos aspektusát megjelenítette az átalakító" - ismertette Josh Chartier, a tanulmány társszerzője. "Nyilván még sok munkára van szükség ahhoz, hogy természetesebb és érthetőbb legyen a beszéd, de nagyon lenyűgöző volt, hogy milyen sok minden dekódolható az agy aktivitásából" - tette hozzá a szakértő.

Az ember beszédképtelenné válhat az agyi érkatasztrófa következtében, de akár Little-kór, újszülöttkori agysérülés, amiotrófiás laterálszklerózis (ALS), Parkinson-kór, szklerózis multiplex és bizonyos esetekben rák is elveheti a páciens beszédkészségét.

Epilepsziás betegeken tesztelték

Az öt önkéntes tesztalany mindegyike képes a beszédre. Ők azért kaptak lehetőséget a kutatásban való részvételre, mert epilepsziájuk miatt ideiglenesen elektródákat ültettek az agyukba, hogy az idegsebészeti beavatkozás előtt feltérképezzék a rohamaikat.

Eddig főként olyan eszközt használtak a beszéd dekódolására, amely a szemmozgást vagy az arc izmainak mozgását követve sok munkával betűnként lejegyzi a szavakat. A szöveg vagy beszéd ilyen módú szintetizálása azonban nagyon lassú, és általában percenként legfeljebb tíz szó kimondására képes a műszer. Ezzel szemben a természetes beszéd során percenként akár 100-150 szó is elhangozhat.

A résztvevők hangosan olvastak, miközben a kutatók megfigyelték azt az agyi régiót, amely a beszéd előállításában közreműködik. Nyomon követték a hangképzőszervek mozdulatait, és minden páciensnél létrehozták ezek "virtuális" megfelelőit, amelyeket agyi aktivitásukkal kontrolláltak.

"Nagyon kevesen vannak, akiknek valóban van arról fogalmuk, mi is zajlik a szájban beszéd közben. A kimondani kívánt gondolatokat az agy leképezi a beszédszervek mozgásává. Mi ezt próbáljuk dekódolni" - fejtette ki Edward Chang idegsebész.

A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a szintetizált beszédet határozottabbá és kevésbé elmosódottá tegyék. Ez ugyanis részben a tudósok által használt algoritmus függvénye. A szakértők viszont úgy gondolják, a technológia fejlesztésével javítani tudnak az eredményeken. A jövőbeli tanulmányok során már beszédképtelen pácienseken is tesztelik a módszert.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!