Ultrahangos készülék segíti a csontgyógyulást

Az ultrahang képes felgyorsítani a törött csontok gyógyulását - olvasható a Musculoskeletal Disorders című ingyenesen hozzáférhető elektronikus folyóirat hasábjain.

Törések I.Dr. Jon E. Block a Marburgi Egyetem és az Ulmi Egyetem kutatóival karöltve megállapította, hogy egy alacsony intenzitású pulzáló ultrahangos készülék (LIPUS) lábszártörötteknél 16 hét elteltével 34 százalékkal javítja a csontsűrűséget. A vizsgálatban - melyet a Smith and Nephew ultrahangos készülékeket gyártó cég támogatott - 51 beteg és 50 egészséges kontroll vett részt. A LIPUS nemcsak csontsűrűséget javította, hanem fel is gyorsította a gyógyulási folyamatot, vagyis a csontvégek egyesülését. A módszer előnye, hogy nem invazív beavatkozás, tehát a jövőben széles körben elterjedhet alkalmazása ilyen betegek esetén.

A LIPUS kézi vezérlőből, a megfelelő kábelezésből, és egy ultrahang-sugárzó fejből áll - ez utóbbit naponta 20 percig kell a törésre helyezni. A betegeket véletlenszerűen osztották szét úgy, hogy felüknél sugárzott a készülék, felüknél nem. Blockék munkája az első, mely demonstrálja egy ilyen eszköz hatásosságát a törések kezelésében.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!