Porckopás? Az őssejt jelenthet megoldást!

A mindössze néhány grammnyi zsírból kinyert őssejtek ígéretes fegyverként használhatók az artrózis életminőséget rontó hatásai ellen.

Az elmúlt két évtizedben a térd-, csípő- és más ízületek műtéti pótlása számított a betegség standard kezelésének. A mesterséges ízületek azonban csak körülbelül 15 évet bírnak ki, és elhasználódásukat követően nehezen javíthatók.

A Duke Egyetem úttörő kutatásának vezetője, Dr. Farshid Guilak szerint az őssejtinjekció újfajta kezelési módszer lehet, amely a degeneratív folyamat megállítása, vagy a károsodott porc regenerálása révén fejtheti ki a hatását. Guilak elmondta, számos kutatás mutatja, hogy az őssejtinjekció az ízület gyulladásának csökkentésével nyújt segítséget. Az őssejteknek természetes képességük van gyulladáscsökkentő molekulák termelésére, és miután az ízületbe fecskendezik, lelassítják az artrózis degeneratív folyamatát .

A szakértő azt is hozzátette, hogy az ízületek őssejtkezelésével kapcsolatos kutatások többsége a porc kisebb, fokális károsodásának regenerálására fektetett hangsúlyt, és csak néhány kutatás foglalkozott azzal, hogyan lehetne az egész ízületet kezelni a teljes ízületet borító elegendő mennyiségű porc létrehozásával, vagy a további denegeneráció megakadályozásával.

Guilak kutatása azzal kecsegtet, hogy egy szép napon teljes csípő- és térdízületek felszínét lehet majd laboratóriumi körülmények között újra előállítani, és nem lesz szükség teljes ízületpótló műtétre. Ehhez egy szövet "állványt" hoztak létre, amely pontosan az adott ízület formájára alakítható, és lehetővé teszi, hogy az őssejtek új porcot hozzanak létre rajta. A legizgalmasabb felfedezés viszont az volt, hogy a zsírszövet nagy mennyiségű olyan őssejtet tartalmaz, amelyek porccá és csonttá képesek fejlődni. Ezzel a módszerrel egy kis zsírleszívással elegendő mennyiségű sejtet lehet kinyerni ahhoz, hogy teljesen újraalkothassák a beteg elhasználódott csípő- vagy térdízületének felszínét.

A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy az eljárás biztonságos alkalmazásáig még számos klinikai kísérletet kell elvégezni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.