Gyógyvíz a fürdőszobában

Néhány évtizeddel ezelőtt a luxus csúcsa volt, hogy a Duna-parti házak egy részében margitszigeti termálvízzel lehetett fürdeni a fürdőszobákban. Mostanában, amikor szinte mindenfelé épülnek a termálszállók és fürdők, újdonságnak számít, hogy lesznek olyan lakások, amelyekben termálvíz folyik majd a csapból. Az ötletet Zuglóban valósítják meg, a Paskál fürdő kútjának vizével.

A Cordia Thermal Zugló ősfás, parkos környezetben épül. Egészen különleges világ veszi körül azokat, akik itt fognak lakni. Zugló ma már jószerével belső kerületnek számít, de mégis érezni a természet közelségét. A lakópark mellett van a Paskál Strandfürdő, s terveznek wellness-fitnesz központot és boltokat is a szomszédságban.

A Cordia Thermal Zugló első üteme négy épületből áll majd. Az építkezés az idén a negyedik negyedévben kezdődik, és 2009 első felében lehet majd költözni a Miskolci és Egressy út, valamint a Fischer István és Mogyoródi út által határolt területen felépülő 188 lakásba. A 28-86 négyzetméteres lakásokat a kor igényei szerinti konyhával is felszerelik.

Az igazi újdonság azonban a fürdőszoba, abban is az a harmadik csap, amelyből a termálvíz folyik majd. Az itteni gyógyvíz 1700 méter mélyről tör fel, és 70 Celsius-fokos. Ám a fürdőszobákba már 36-38 fokra lehűtve kerül.

A lakópark lakásaiba vezetett ásványvíz kalciumot, magnéziumot, hidrogént, karbonátot és fluort tartalmaz, valamint több nyomelemet, így metabórsavat és metakovasavat is.

A kalciumnak jelentős gyulladáscsökkentő hatása van (de azt nem árt tudni, hogy csak idült gyulladásoknál tanácsos a meleg vizes fürdő). A vízben kimutatott konyhasó aktivizálja a szervezet immunrendszerét. Nőgyógyászati és urológiai, bőrgyógyászati és mozgásszervi betegségek kezelésénél is javulást hoz. Emellett növeli a kalcium gyulladáscsökkentő hatását.

A magnézium tágítja az ereket, gyorsítja az anyagcserét. Jót tesz a szívnek is.

A metabórsav gátolja a kalcium és magnézium vizelettel történő kiürülését, így mérsékli a csontritkulás kialakulásának veszélyét. A metakovasav főleg a bőrre hat jótékonyan, javítja regeneráló és ellenálló képességét, feszesebbé teszi a bőrt. Csökkenti a viszketését is.

A Cordia Thermal Zugló házaiba bevezetendő ásványvizet gyógyvízzé nyilvánították. Ezzel a vízzel kúraszerűen sokat lehet javítani az egészségi állapoton, de fontos a mértékletesség. Tizenöt fürdőnél nem ajánl többet egy kúra folyamán dr. Csermely Miklós reumatológus, fizioterápiás, ortopéd-sebész szakorvos.

Jó hatást lehet elérni az itteni gyógyvízzel a mozgásszervi betegségek közül a gerinc- és végtagízületek kopásos megbetegedésénél, idült gyulladásoknál és mészhiánynál. Az idült nőgyógyászati betegségek - például a petefészek-gyulladás - kezelésénél is jó hatású a víz.

A pikkelysömört és a bőrgyulladást is csökkenti. Műtétek és sérülések utókezelésénél is eredményesen használják.

Nem szabad azonban korlátlanul és mindenkinek kúrálnia magát. A szívbetegeknek, vagy előrehaladott szervi betegségek esetén, például idült májgyulladásnál, hasnyálmirigy-gyulladásnál, vagy heveny mozgásszervi betegségeknél, illetve trombózisveszély esetén óvakodni kell a meleg gyógyvíztől. Feltétlenül szükséges előzetesen kikérni a szakorvos véleményét. Aki még többet szeretne megtudni, a www.cordia.hu címen bővebb információt is találhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!