Gyógyszer nélkül, céklalével is csökkenthető valamelyest a vérnyomás

A céklalé nitráttartalma miatt segít a vérnyomás csökkentésében - idézte londoni kutatók megállapítását hétfőn a BBC hírportálja .

Vérnyomás

A céklalé jótékony hatására vonatkozó tanulmány a Hypertension című amerikai szakfolyóiratban jelent meg.

Szerzői szerint 24 órán át csökkentette valamelyest a vizsgálatba bevont emberek vérnyomását, ha céklalevet ittak vagy nitrát tablettákat kaptak. Azoknál volt jelentősebb a hatás, akiknek a vérnyomása egyébként magasabb volt.

A kutatók úgy vélik, a magas vérnyomást a mostaninál természetesebb módon is lehetne csökkenteni, hiszen több zöldségben megtalálható a nitrát.

"Kimutattuk, hogy a cékla és a nitrát kapszulák egyformán hatékonyak a vérnyomás csökkentésében" - hangsúlyozta Amrita Ahluwalia, a londoni orvostudományi egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. A kutatók igazolták, hogy a céklában található szervetlen nitrátok a zöldséglé elfogyasztása után nitrogén-oxiddá alakulnak.

A szakemberek szerint a leveles zöldségek - saláta, cékla - fogyasztása csökkenti leginkább a szélütés és a szívroham kockázatát, mert ezeknek magas a szervetlen nitráttartalma.

Ám ez a vizsgálat még nem bizonyítja, hogy elhagyhatjuk gyógyszereinket, hiszen csak egyszeri kísérletről van szó, amit még meg kell erősíteni.

Azt azonban érdemes megfogadni, hogy a magas vérnyomással küzdők fogyasszanak egészséges ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket, példának okáért friss céklát, céklalét, és ellenőrizzék naponta vérnyomásukat, konzultáljanak rendszeresen szakorvossal.

Az elhanyagolt magas vérnyomás halálos kimenetelű szövődményeket okoz!

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.