Furcsa megoldás a vérnyomás csökkentésére

Egy görög kutatás szerint a napközbeni alvás ugyanolyan mértékben képes csökkenteni a vérnyomást, mint más életmódbeli változtatások. A dr. Manolis Kallistratos kardiológus által vezetett vizsgálatok arra jutottak, hogy egy szunyókálás óránként átlagban 3 higanymilliméterrel viszi lejjebb a szisztolés vérnyomást.

A délutáni alvás után nemcsak kipihentebbek lehetünk, hanem még a vérnyomásuknak is jót tehet egy kis szundítás.

A szisztolés vérnyomás a kar fő artériájában mérhető nyomás, amely a szív összehúzódásai miatt alakul ki. A diasztolés vérnyomás pedig a szívverések közötti szünetben mérhető nyomás. Az ajánlások szerint optimálisnak a 120/80-as vérnyomás számít, 140/90-as érték felett pedig már kórosnak számít. Korábbi cikkünkben elolvashatja, hogyan hat a testre a magas vérnyomás!

Jót tesz a szívnek a pihenés

A kutatás eredményei szerint ugyanis a délutáni alvás akár 5 higanymilliméterrel is csökkentheti a vérnyomást. Ezzel szemben egy alacsony dózisú gyógyszerrel átlagosan 5-7 higanymilliméteres csökkenést lehet elérni. Azonban már 2 higanymilliméternyi vérnyomáscsökkenés is 10 százalékkal mérsékelheti a szív- és érrendszeri problémák - például a szívroham - kialakulásának kockázatát. Ezért ha van lehetőségünk délután is pihenni néhány órát, akkor bártan tegyük meg - egészségünk meghálálja majd.

vérnyomás, vérnyomáscsökkentés, szív- és érrendszeri betegségek, délutáni pihenés
A szunyókálás is csökkentheti a vérnyomást. Fotó: 123rf

Népbetegség a magas vérnyomás

A magas vérnyomás (hipertónia) gyakorlatilag népbetegségnek nevezhető. A népesség mintegy 15 százalékának van tartósan 140/90 fölötti vérnyomása. Félő azonban, hogy ennél valójában jóval több a hipertóniás páciens, sokan azonban nem is tudnak betegségükről. Ez azért kockázatos, mert a magas vérnyomás jelentős mértékben növelheti a szívroham és a stroke esélyét.

A hipertónia veszélyeit talán a statisztikai adatok bizonyítják a legjobban. Évente csaknem 5 ezer magyar ember halála írható a betegség számlájára. Más becslések szerint azonban még aggasztóbb a helyzet, mert minden nyolcadik halálesetben közrejátszik a magas vérnyomás, így több ember életét követeli, mint a daganatos betegségek. A hipertónia kialakulásának kockázata azonban néhány életmódbeli változással hatékonyan csökkenthető.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!