A magas vérnyomás meglepő oka

A magas vérnyomás hátterében állhat veseprobléma, de következménye is lehet súlyos vesebetegség - mondta Barna István, a Magyar Hypertonia Társaság elnökségi tagja.

Barna István közölte: a statisztikák szerint Magyarországon mintegy 3,2-3,3 millió magas vérnyomásban szenvedő ember él, és legalább 800 ezer vesebeteg . A szakember emlékeztetett, hogy a hipertóniát - a magas vérnyomást - azért is nevezik néma gyilkosnak, mert kezdetben semmilyen tünete nincs.

A magas vérnyomás hátterében veseprobléma is állhat
Amagas vérnyomáshátterében veseprobléma is állhat

Ehhez hasonló a vesebetegség is, amely eleinte szintén nem okoz panaszt. Az emelkedett vérnyomás esetén különböző vizsgálatokkal - köztük a vesék ultrahangos vizsgálatával - lehet kideríteni, hogy mi állhat a háttérben - jegyezte meg Barna István, hozzátéve: vesebetegségre utaló jel lehet, ha valaki a vizelet mennyiségében észlel változást. Barna István felhívta a figyelmet: a helyes diagnosztikához fontos, hogy hitelesített műszerrel és megfelelő módon mérjék a vérnyomást.

Nem mindegy, hogyan méri vérnyomását!

A vérnyomás természetesen ingadozik a nap folyamán, követve a szervezet igényeit. Alvás közben alacsonyabb, ébredés előtt elkezd emelkedni, munkahelyen vagy stresszhelyzetben akár extrém magasra is felmehet, estére pedig - szerencsés esetben - újra lejjebb megy, hogy könnyítse az elalvást. Épp ezért ahhoz, hogy hiteles képet kapjunk valaki vérnyomásáról, rendszeresen ugyanabban a napszakban kell mérnünk. De nem csak az időfaktor fontos: további zavaró tényezők is akadályozhatják, hogy pontos értéket kapjunk. A pontos metódusról részletesen korábbi cikkünkben olvashat!

Súlyos kórokat jelezhet a magas vérnyomás - korábbi cikkünkért kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.