Orosz vakcinával oltották be Merkely Bélát

Igazolt koronavírus-fertőzése után három hónappal dr. Merkely Béla is megkapta a COVID-19 elleni védőoltást. A Semmelweis Egyetem rektorát négy másik orvoskollégájával együtt dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával.

Mit érdemes tudni a Szputnyik V vakcináról? Részletek itt.

Az intézmény közleménye szerint a Semmelweis Egyetemen tavaly december 26-án kezdték meg az oltásokat, mára a betegágy mellett dolgozó orvosok 100 százaléka, valamint a szakdolgozók 92 százaléka védett. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése a betegágy mellett dolgozók körében. Az egészségügyi területen dolgozó 5800 munkavállaló közül jelenleg mindössze három olyan szakdolgozó van távol igazolt koronavírus-fertőzés miatt, akik korábban nem kapták meg az oltást.

Dr. Merkely Bélát az orosz Szptunyik V vakcinával oltották be COVID-19 ellen
Dr. Merkely Bélát az orosz Szptunyik V vakcinával oltották be COVID-19 ellen. Fotó: Kovács Attila/Semmelweis Egyetem

Az egyetem végezte a kormányzat által elrendelt kórházak és egészségügyi ellátók (például háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és asszisztenseik), illetve az Országos Mentőszolgálat munkatársai, továbbá a szociális otthonok lakóinak oltását. Mindemellett december vége óta oltják a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) engedélye szerint az egyetemi polgárokat (munkatársakat, hallgatókat) is. Az egyetem dolgozói eddig közel 47 ezer védőoltást adtak be, a munkatársak és hallgatók közül pedig 10,4 ezren kapták meg legalább az első oltást. Február 4-től elindult a családorvosok által beutalt, fővárosi, 80 év feletti idősek vakcinációja is az egyetem területén.

Az egyetem egészségügyi dolgozói közül folyamatos azoknak az oltása is, akiknek több mint három hónapja volt igazolt koronavírus-fertőzésük , és ezért engedélyt kapnak a vakcinációra. Ennek keretében kapta meg a védőoltást a koronavírus-fertőzésen múlt novemberben átesett dr. Merkely Béla rektor, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója négy másik orvoskollégájával együtt. A Szputnyik V vakcinát dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes adta be a Külső Klinikai Tömbben létrehozott oltóponton csütörtökön.

Dr. Merkely Béla az oltás felvétele kapcsán hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartja, hogy a Semmelweis Egyetem vezetői és munkatársai saját példájukon keresztül mutatják be az oltások biztonságosságágát és hatékonyságát. Céljuk a vakcinák iránti közbizalom növelése. Az egyetemen elsőként a Pfizer-BioNTech oltóanyagát alkalmazták, majd január 14-én érkezett meg a Moderna vakcinája , amelyet elsősorban az idősotthonokban használtak, mostantól pedig a Szputnyik V-el bővül a védőoltások köre. A rektorral együtt négy másik olyan orvos kapta meg a készítményt, akik több mint három hónapja estek át a betegségen, és ezért már olthatók: dr. Hartyánszky István, a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika szívsebészeti profilvezetője, dr. Csósza Györgyi, a Pulmonológiai Klinika kardiológusa, dr. Tóth Szabolcs, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika orvosa és dr. Orbán Vince, az Orvosi Képalkotó Klinika radiológusa.

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos csütörtökön az Operatív Törzs szokásos sajtótájékoztatóján elmondta: elkezdődött a koronavírus-járvány harmadik hulláma Magyarországon. Minderről ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra