Mit jelez a sípoló légzés?

A légutak részleges elzáródásának egyik legjellegzetesebb tünete a sípoló légzés, amely olykor életveszélyes sürgősségi állapotot is jelezhet. Érdemes tehát minden esetben figyelmet szentelni ennek a szimptómának.

Légzésünk optimális esetben észrevétlenül működik , aminek során a levegő zökkenőmentesen képes ki- és beáramlani a légutakon át. Ha azonban valamilyen szűkület akadályt képez e folyamat előtt, légörvények keletkeznek, aminek hatására kóros légzési hangok lépnek fel. A sípolás (stridor) ilyen esetekben – a kiváltó októl függően – külön belégzéskor vagy kilégzéskor hallható, de akár mindkét szakaszban egyszerre is előfordulhat.

Szűkületet okoz egyebek mellett a légutak nyálkahártyájának gyulladás miatt fellépő duzzanata, a simaizmok görcse és a fokozott váladéktermelődés, továbbá egyes esetekben valamilyen fejlődési rendellenesség, valamint – főként gyermekeknél – egy-egy légutakba került apró idegentest. Daganatok és ödémák szintén eredményezhetnek problémát.

Bár a sípoló légzést gyakran csak egyszerű fertőzések idézik elő, mégis fontos, hogy a tünet jelentkezése esetén az érintettek orvoshoz forduljanak, mivel számos betegség állhat a háttérben, a biztos diagnózis felállításához pedig szakemberre van szükség! Az alábbiakban felsorolt kórképek gyakran előidézik a jellegzetes panaszt.

A sípoló légzés hátterében a légutak beszűkülése áll.
A sípoló légzés hátterében a légutak beszűkülése áll. Fotó: iStock

Krupp

Jellemzően a csecsemők és kisgyermekek betegsége, 6 hónapos és 4 és fél éves kor között a kicsik 9 százalékánál fellép az éjszakai rohamokban jelentkező tünetegyüttes. A betegség legfontosabb tünete a nehézlégzés, ami esetenként sípoló hanggal párosul belégzéskor. Az érintettek továbbá száraz, ugató jellegű köhögéssel küszködnek. Fontos megjegyezni, hogy három éven aluli gyermekeknél akár életveszélyes állapotot is előidézhet a kruppos roham , ezért őket mindenképpen orvoshoz kell ilyenkor vinni.

Asztma

A magyar lakosság 2-3 százalékát érintő asztma a légutak túlzott érzékenységével jár, aminek okán hétköznapi ingerek is kiválhatnak gyulladást. Így például asztmás rohamot eredményezhet a virágpor, a házi por, a füst, a hideg levegő vagy éppen a stressz. A hörgő nyálkahártyája a gyulladás hatására megduzzad, a simaizmai pedig görcsösen összehúzódnak, aminek kilégzéskor jelentkező nehézlégzés és fulladás az eredménye. Ilyenkor a sípoló hang a levegő kifújását követi. Az asztma egyelőre gyógyíthatatlan, megfelelő kezeléssel a tünetek azonban megszüntethetők.

COPD

A rövidítés a krónikus obstruktív tüdőbetegséget jelenti, amely két tünetcsoport, a krónikus hörghurut és a tüdőtágulás egyidejű fellépésével jár, gyulladásos kórfolyamat. Magyarországon a nyilvántartott betegek száma alig több mint 50 ezer, de egyes becslések szerint a ténylegesen érintettek száma akár ennek tízszerese is lehet. A betegség kialakulásában jelentős szerepet játszanak a külső tényezők, mint a poros, szennyezett levegőnek való folytonos kitettség, továbbá a dohányzás. A hörghurut révén a légutak beszűkülnek, ami különösen kilégzéskor akadályozza a levegő áramlását. A COPD nem gyógyítható, a kezelés célja pusztán a fulladás és légszomj megelőzése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!