Sok helyen leírták már, milyen méltatlan körülmények között jön el a vég, halnak meg végstádiumban lévő, menthetetlen betegek. Nem részvétlenségnek, inkább struccpolitikának nevezném azt a bűnös passzivitást, amely megnehezíti az utolsó napokat, órákat.
Tudják, hogy a végstádiumú tüdőrákosoknak nemcsak a daganat okozta panaszok, hanem a pokoli kínokkal járó köhögési rohamok is lehetetlenné teszik a pihenést, az alvást, elalvást? Hogy ezért nemcsak mellkasuk, meg persze a fejük fáj, de a hatalmas erőfeszítések miatt eltörhetnek a bordáik, és még szívritmuszavar is kialakulhat? És hogy ilyen köhögés, felmérések szerint, a tüdőrákos haldoklók 30-80 százalékánál fordul elő?!
Pedig erre vannak ellenszerek. A halálos betegtől nem kellene sajnálni azokat a morfinszármazékokat sem, amelyek igen hatásos köhögéscsillapítók, és az esetek jelentős részében (csak) ezek képesek hatásosan elnyomni a köhögési reflexet. Számtalan egyéb szer, eljárás is létezik, melyeket a köhögés oka és típusa szerint kell variálni. Adható például helyi érzéstelenítő hatású szopogatós tabletta, ha a köhögést kiváltó inger a légutakban van. Aztán egyes betegeket meg lehet olyan légzéstechnikákra tanítani, melyekkel kevesebbet és kevésbé kínzóan fognak köhögni. Persze mindez a beteg gondos ápolását, állapotának nyomon követését, panaszainak gyors, határozott csillapítását igényli.
Azaz odafigyelést, empátiát. Sajnos ebből kapnak a legkevesebbet - a haldoklók is.
Mennyi a normál nyugalmi pulzus, és mikor a legjobb megmérni?
Legjobban: