Éljek együtt a borzasztó hangokkal?

Zúgás, csöngés, morajlás, kattogás, sistergés, sípolás, dübörgés - a fejemben. Félelem a csendtől, az elalvástól, a felkeléstől. Koncentrációzavar, feszültség, szorongás, pánik, tehetetlenség. Ismerős tünetek? Mi lehet ez? Mit tehetünk? Hová forduljunk?

Majd jobb esetben egy kiadós egészségügyi kivizsgálási tortúrát követően: "éljen együtt vele" - hangzik az orvos rémisztő válasza. A szakszerű válasz azonban nem így szól: a fülzúgás problémájára igenis létezik hatékony gyógymód.

Ma Magyarországon közel 300-500.000 ember szenved tartós fülzúgásban, és találja magát a fentiekhez kísértetiesen hasonló forgatókönyv főszerepében. A fülzúgás, latin nevén tinnitus olyan hang hallását jelenti az egyik, vagy mindkét fülben (ritkábban a fejben), ami nem emberen kívüli hangforrásból ered. Az érintett időnként vagy tartósan különféle hangokat hall a fülben, fejben. A tinnitus hátterében több mint ötven szervi ok állhat, illetve az egyik leggyakrabban előforduló kiindulópontnak a lelki eredetű problémák számítanak.

Fiatalokat is érintő tünetek

A tünetegyüttes sajnos egyre inkább a fiatal, 22-35 éves korosztályt érinti, és sokakat akár egy életen át is végigkísér. Sőt, a tünetekben szenvedők egy valóságos "ördögi körben" találják magukat: a fülzúgás nyomán kialakul egy félelem, hogy valami történt az agyban, valami ismeretlen, érthetetlen dolog. Az ettől szenvedő tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzi magát, pánikba esik, szorong, alvászavara alakulhat ki. A fokozott stresszállapot erősíti a fülzúgását, kialakul az "ördögi kör". Az érintett észleli a hangot, melynek nyomán kellemetlen érzelmi reakciója, szorongása fokozódik, figyelme egyre gyakrabban irányul a nem kívánt hangra, egyre inkább megterheli testileg - lelkileg, depresszióssá válik. Az eredmény: akarata ellenére fokozódik a fülzúgása.

Mit mond a szakember?

A megdöbbentően magas érintetti kör ellenére a tinnitus ismertsége a magyar lakosság körében meglehetősen alacsony, és ami talán még nagyobb probléma, hogy ma még mindig nem minden szakember tájékozott a témában. "Egyesületünkhöz sokszor fordulnak olyanok, akiknek az évek során számos megpróbáltatáson kellett keresztülmenniük, míg hathatós segítséghez jutottak" - mondja Dr. Szalai László, a Magyar Tinnitus Egyesület (MTE) elnöke. "Szakemberként azonban azt állítom, hogy ebből az ördögi körből van kiút!

Mindenkinek lehetősége van fülzúgásának enyhülésére, akár a teljes gyógyulásra" - teszi hozzá. Véleménye szerint a legeredményesebb kezelési módszer egy speciális kombinált terápia, amely fél-egy év alatt jó esélyt ad a tartós javulásra. "A terápia rendszeres tanácsadásból, zajgenerátor készülék, kiegészítő gyógyszerek és gyógytermékek alkalmazásából, valamint szakember általi pszichológiai támogatásból (pszichoterápia, relaxációs módszerek, autogén tréning módszereinek elsajátítása) áll" - fejti ki.

Egyesület alakult az információk eljuttatásáért

Az Magyar Tinnitus Egyesület a hazai lakosság és a szakmai közösség körében fennálló információhiány csökkentését, és a fülzúgásban szenvedők minél hatékonyabb támogatását és gyógyuláshoz segítését tűzte ki célul. "Meggyőződésünk, hogy bárki találhat hatékony megoldást szenvedéseinek enyhítésére, ezt szeretnénk mindenki számára megkönnyíteni" - szögezi le az egyesület elnöke.

A borzasztó hangokkal nem kell tehát együtt élni, a tünetek kivizsgálása érdekében mielőbb forduljunk fül-orr gégész (audiológus) szakorvoshoz. Emellett szükség lehet lelki segítő (pszichológus/pszichiáter) bevonására is, akivel közösen a hosszabb ideje fennálló fülzúgáshoz társuló lelki megterhelésre, a szorongásra (esetleg depresszióra), a háttérben rejlő egyéb problémákra találhatunk megoldást.

További információkat a témában az erre a célra létrehozott weboldalon, a www.fulzugas.hu címen talál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -1 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a keleti, északkeleti tájakon vékonyodhat, szakadozhat fel a felhőzet. Kora délelőttig főként a Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében, valamint az Északi-középhegység nyugati felén lehet havas eső, havazás, a középső tájakon eső is, de kisebb körzetekben ónos eső is előfordulhat. Ezt követően az Alföldön is egyre többfelé ered el az eső, amit nyugat felől fokozatosan havazás vált. Az Alföld északkeleti részére csak estefelé ér el a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul, a Tiszántúlon ennél néhány fokkal melegebb is lehet. Késő este -3, +2 fok valószínű. Az előrejelzés szerint napközben melegfronti hatás lesz domináns, ami sokak számára okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra