Asztma: kutyatartással is megelőzhető

A kutyatartók otthonában található por úgy tűnik, hogy véd a légúti megbetegedést okozó vírus ellen, melyet a gyermekek asztmájának kifejlődéséért is okolnak. A Kaliforniai Egyetem kutatói nemrégiben tették közzé eredményeiket egy tudományos ülésen.

"Egerekkel kísérleteztünk, és amikor olyan porral etettük őket, mely 'kutyás' házakból származott, az megvédte a rágcsálókat egy gyermekkori légúti fertőzést okozó vírustól, az RSV-től (respiratorikus szinciciális vírus). Az RSV gyakori a kisgyerekek körében, közepes erősségű és súlyos tünetekkel jár. Ez utóbbi esetben összefüggésbe hozható a gyermekkori asztma kialakulásával is" - mondta el Kei Fujimura, az egyik kutató.

A kutatás részletei

Munkatársaival három csoport egeret tanulmányoztak. Az egyik csoport kapott kutyás háztartásból származó port, a másik pedig nem, méghozzá azelőtt, hogy megfertőzték őket az RSV-vel. A kontrollcsoport tagjait nem tették ki a vírusfertőzésnek.

"A porral etetett egereknél nem jelentkeztek az RSV-vel kapcsolatba hozható légúti tünetek, mint a gyulladás és a nyákképződés. Bélflórájuk is különbözött azon társaikétól, akik nem kaptak a porból" - magyarázta Fujimura.

Az állattartásnak - különösen, ha kutyáról van szó - már korábban is asztma elleni védőhatást tulajdonítottak. Fujimura munkatársaival nemrég kimutatták, hogy a kutyával vagy macskával együtt élő emberek házában a por olyan mikrobiomot tartalmaz, mely eltér az állattal nem rendelkező háztartásokétól.

"Ennek alapján azt feltételeztük, hogy ezek a mikrobák lepik el a bélrendszert is, szabályozzák az immunválaszt és a gazdát megvédik az asztmatogén RSV-vírustól. Ez az első lépés azon mikrobafajok beazonosítása felé, melyek megvédhetnek a légúti kórokozókkal szemben."

Fujimura szerint a gyermekkori asztmás megbetegedések számának csökkenéséhez fontos lépés a mikrobák kritikus szerepének megértése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.