Látásvesztés teheti tönkre a filmcsillag karrierjét

Nagyjából 10 éve küzd makuladegenerációval a legendás színésznő, Judi Dench. Ez a szembetegség látásvesztéssel jár együtt, emiatt pedig egyre nagyobb kihívást jelent a sztárnak a szövegtanulás.

Az Oscar-díjas, 88 éves színésznő, Judi Dench nemrég a Graham Norton Show-ban beszélt látásproblémáiról. Mint mondta, egyre súlyosbodó látászavara miatt lehetetlen küldetéssé vált számára az olvasás és a szövegtanulásszámolt be róla az Insider.

Judi Dench színésznő
Judi Dench a 66. BFI London Filmfesztiválon 2022. október 9-én. Fotó: Mike Marsland/WireImage/Getty Images

Barátai segítenek neki a szövegtanulásban

A makuladegenerációval küzdő sztár igyekszik olyan megoldást találni, amelynek segítségével látásproblémái ellenére is folytathatja a színészkedést. Ez azonban nem lesz könnyű, mivel elmondása szerint régebben éppen a fotografikus memóriája miatt tanulta meg könnyen a szövegeit – ám ez mit sem ér, ha valaki nem lát.

A színésznő szerint egy olyan program lenne számára a legideálisabb, amely nemcsak megtanítja neki a sorokat – gyakori ismétlés által –, hanem azt is megmondja neki, a forgatókönyv egyes oldalain belül pontosan hol találhatók az ő szövegrészei. Jelenleg viszont barátai segítségével tud felkészülni a szerepeire. „Újra és újra felolvassák nekem a soraimat, csak így tudom azokat megtanulni. Csak abban reménykedek, hogy a nézők nem veszik észre, ha a szövegeim nem mindig tökéletesek” – magyarázta.

Bizonyos szemészeti betegségek, illetve a látásromlás hátterében akár gyulladásos folyamatok is állhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő várható délutántól kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Az Észak-Dunántúlon megélénkül a délies szél, máshol mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet 6 és 13 fok között alakul, délnyugat, nyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!