Ingyenes látásellenőrzés és szaktanácsadás októberben - ne hagyja ki!

A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma 2013 októberében ismét megrendezi a "Látás Hónapja" elnevezésű rendezvénysorozat.

Az országos akcióban résztvevő több száz vizsgálati ponton ingyenes látásellenőrzést és szaktanácsadást tartanak 2013. október 1-től október 31-ig.

Miért született a program?

2008-ban indult indult egész Európában az egyedülálló akciós kezdeményezés, melynek célja a rendszeres látásvizsgálaton való részvétel fontosságára való figyelemfelhívás volt.

Világszintű felmérések alapján az emberek több mint 50 százalékának lenne szüksége valamilyen látáskorrekcióra, ezzel szemben Magyarországon közel 1,5 millióan még sosem vettek részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól. Kevesen tudják, hogy a látásvizsgálat során nemcsak egy esetleg később súlyossá váló szembetegség, de például a gyakori fejfájás , rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éleslátás és dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése.

A látásvizsgálat mindenkinek hasznos

Mindemellett az éleslátás egy olyan életminőséget befolyásoló szükséglet és egyben lehetőség is, melynek köszönhetően sikeresebbek lehetünk a munka, a sport vagy tanulmányaik során, röviden teljesebb életet élhetünk. Egy helyesen elkészített szemüveg vagy kontaktlencse nélkül elképzelhetetlen a jó közérzet, a pontos munkavégzés, vagy akár a közlekedésben való felelősségteljes részvétel, hiszen a világ nem alkalmazkodik látásunkhoz.

Ne a benzinkútról és a drogériából!

Az akció további célja az előre gyártott szemüveg viselésének veszélyeivel kapcsolatos tájékoztatás. A szemüveg egy, a saját adottságaink, fiziológiás jellemzőink alapján készült eszköz, hiszen a két szem távolsága páciensenként eltérő, akárcsak a két szem dioptriaigénye. Kezdeményezésünkkel szeretnénk elérni, hogy azok az emberek, akiknek dioptria korrekcióra van szükségük, helyes korrekciójú, minőségi és szakszerűen elkészített látásjavító eszközöket - szemüveget vagy kontaktlencsét viseljenek.

A "Látás Hónapja" által kínált szolgáltatás ingyenes látásellenőrzésből és szaktanácsadásból áll. A vizsgálat a pontos korrekció megállapításáig történik - ezt követően, amennyiben az ellenőrzést végző optometrista vagy szemorvos szembetegséget talál, úgy további szemvizsgálatot javasol és az érdeklődőt szakorvosi rendelésre irányítja.

Web: www.latashonapja.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!