Valóban szükségünk van hét óra alvásra?

Igen, valóban, állítja egy amerikai alváskutató..Bár az, hogy valakinek mennyi alvásra van szüksége, egyénenként változó, de a különbségek nem nagyok, és a legtöbbünknek, ideértve az idősebbeket is, 7-8 óra alvást igényelne a szervezete.

Azok, akik rendszeresen kevesebbet alszanak 7 óránál, nincsenek is tisztában azzal, mekkora kárt okoz ez a szervezetükben. - A krónikus "rövidalvók", ahogy nevezik őket, már talán el is felejtették, milyen kipihentnek lenni - mondja Robert Rosenberg, az arizonai alváskutató központ orvos-igazgatója.

Bizonyíték van arra, hogy az, aki rendszeresen kevesebbet alszik napi 7 óránál, ugyanolyan rosszul teljesít, mint az, aki néhány napig egyáltalán nem aludt. A jelenlegi legnagyobb vizsgálatok (az egyikben 21 268, a másikban 10 308 résztvevővel) kimutatták, hogy a kialvatlanság növeli a halálozást, azaz annak az esélyét, hogy valaki rövidebb ideig éljen, mint az ugyanolyan korú, nemű és hasonló kockázati tényezőkkel rendelkező, de kipihent emberek.

A több résztvevőt vizsgáló finn kutatók 1975-ben majd 1981-ben mérték fel a csoportot, és 2003-ben megnézték, hányan vannak még életben. A túlélési arányokat összehasonlítva arra a következtetésre jutottak, hogy az alváshiány a férfiaknál 26, a nőknél pedig 21 százalékkal növeli a halálozást.

A halál oka lehet baleset, vagy az alváshiány okozta betegség. Egy másik, jelenleg is folyó kutatás szerint az alváshiány a hormonális rendszerre, az immunrendszerre és az anyagcserére is hat, így kockázati tényezője lehet az elhízásnak, a diabétesznek és a szívbetegségnek is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Észak több helyen befelhősödik, de a legtöbb helyen csak vékony magasszintű felhőzet lesz felettünk. Kisebb körzetekben azonban ez meg is vastagodhat, és hajnalban néhol nem kizárt jelentéktelen zápor kialakulása sem. Mérsékelt marad a légmozgás.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?