Újra kampányol Erős Antónia a cukorbetegség megelőzéséért!

Az Egy csepp figyelem Alapítvány negyedik alkalommal rendezi meg ingyenes családi egészségnapját, az Egy csepp Világnapot november 15-én vasárnap Budapesten a SYMA csarnokban. Az egész napos rendezvény részben a nemzetközi Diabétesz Világnap egyik eseménye, amelyen megrendezik a "Séta a diabéteszért" programot, részben pedig ingyenes családi egészségnap, ahol bárki részt vehet ingyenes szűréseken, koncerteken és sorsolásokon.

Cukorbetegség

Az alapító, Erős Antónia és munkatársai célul tűzték ki, hogy idén a tavalyinál is többen csatlakozzanak ahhoz a harminc perces sétához, amit világszerte megrendeznek. A séta egyrészt arra utal, hogy napi félórás mozgással már teszünk a cukorbetegség megelőzéséért, másrészt világszerte felhívja a figyelmet a diabétesz járványszerű terjedésére. Ma Magyarországon 1.500.000 embert érint a cukorbetegség, de a fele még nem tudja ezt magáról. A szakemberek szerint 15 éven belül 3 millióra is nőhet az érintettek száma!

A Világnap eseményei délelőtt 10 órakor kezdődnek. Fellép többek között Szandi, a Fiesta, a Mrs. Columbo, az Alma és a Csillagszemű együttes, valamint lesz Barátok Közt és "Csillag születik" közönségtalálkozó, és ajándékcsomagokat is sorsolnak.

Előadást tart a Madách Musical Tánciskola és a Nemzeti Táncszínház közösen, amelynek címe: Gulliver a törpék országában.

A nap műsorvezetői Szellő István és Erős Antónia lesznek. Erős Antónia ikergyermekei születése után először lép színpadra a Világnapon.

Szánjon Ön is egy csepp figyelmet egészségére és jöjjön el az Egy csepp Világnapra! - kérték közleményükben a szervezők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos időre lehet számítani jobbára kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Legfeljebb a keleti határvidéken fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor, máshol nem várható csapadék. Többfelé lesz erős az északias irányú szél, a középső országrészben lehet kissé mérsékeltebb a légmozgás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?