Tartsa 140/90 Hgmm alatt!

A Magyar Hypertonia Társaság 2005 őszén indított "Éljen 140/90 alatt!" programjának pozitív visszajelzései és eredménye alapján a Társaság fontosnak tartja, hogy folytassa a mára már mozgalommá nőtt kezdeményezést, és a cél-vérnyomásértéket már elért betegeket továbbra is segítse a normális vérnyomásérték fenntartásában. A 2006 novemberében indított adatfelvétel, és az azóta már részben feldolgozott regiszter adatok, valamint a tavaly őszi lakossági kutatás azt mutatják, hogy a program elérte a kitűzött célokat, illetve az érintettek oldaláról megfogalmazódott az igény egy ilyen irányú, segítő kezdeményezés folytatására. Ennek jegyében a Társaság újra lehetőséget nyújtott betegszervezetek és civilszervezetek számára, hogy megpályázzák az egy napos, előadással kiegészített ingyenes szív- és érrendszeri szűrést. A budapesti Erzsébetvárosiak Klubja Egyesület tagjai május 31-én vehettek részt ezen az eseményen.

A 18 hónapos felvilágosító, az orvos-betegegyüttműködés elősegítésére és a betegedukációra fókuszáló program eredményeként elmondható, hogy a Magyar Hypertonia Társaság "Éljen 140/90 alatt!" elnevezésű kezdeményezése pozitív eredményekkel szolgált, és elérte a Társaság által megfogalmazott célokat.

EREDMÉNYEK

A kezdeményezés hatásának mérésére 2006 novemberében a programba bevont orvosok körében újra elindult a regiszter adatlapok felvétele, amelynek első eredményei azt mutatták meg, hogy az extrapolált adatok szerint a mozgalom segítségével mára mintegy 50 ezerrel több kezelt beteg éri el a kitűzött 140/90 Hgmm-es cél-vérnyomásértéket, mint 2005-ben. Mind a szisztolés, mind a diasztolés értékek elérésében pozitív változás figyelhető meg a 2005-ös állapotfelméréshez képest.

Az újbóli mintavétel alapján a feldolgozott adatokból kitűnik az is, hogy a felvilágosító munka és a gondozás eredményeként 15 százalékról 7 százalékra csökkent a nem kezelt hipertóniás betegek aránya.

Az LHS Consulting 2006 novemberében telefonos kutatást indított a mozgalom lakossági fogadtatásának felmérésére. Az ezer fős megkérdezés során kiderült, hogy a válaszadók 45 százaléka találkozott az "Éljen 140/90 alatt!" című programmal.

A program céljaival megegyezik az is, hogy a megkérdezettek 46,1 százaléka legalább havonta ellátogat kezelőorvosához, 67,9 százalékuknak pedig megmérik a vérnyomását az orvos-beteg találkozások alkalmával. Emellett a válaszolók 55,4 százaléka rendszeresen méri otthon a vérnyomását, 57,4 százalékuknak pedig van otthon vérnyomásmérő készüléke.

Az üzenetátadás sikerét jelzi, hogy a megkérdezettek 95,4 százaléka tisztában van vele, hogy a normális vérnyomás felső határa 140/90 Hgmm, az edukációs kampány hatására 48,6 százalékuk figyelmeztette ismerőseit, hogy figyeljenek oda vérnyomásukra, további 11,8 százalékuk pedig nagyobb gondot fordít saját vérnyomásértékeinek alakulására.

A válaszadók egyértelműen úgy gondolják, hogy a magas vérnyomás veszélyes betegség, amelynél fontos az odafigyelés és a gondozás, illetve tisztában vannak a program által is megfogalmazott ténnyel, hogy csak rendszeres és folyamatos kezelés mellett tartható fenn a magasvérnyomásos-betegeknél a 140/90 Hgmm alatti cél-vérnyomásérték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen élénk lehet.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?