Súlyos betegséghez vezet a biológiai ritmus felborulása

Ha sokat éjszakázunk egy fontos, határidőre elkészítendő feladat miatt, vagy újszülött kisbabánk miatt maradunk talpon egész éjszaka, akár az egészségünk is kockán foroghat, derült ki egy holland kutatásból.

A című orvostudományi szaklap legutóbbi számában publikált tanulmányban egereken tesztelték a normális bioritmus felborulásának és az alvásmegvonásnak az egészségügyi következményeit, és arra a megállapításra jutottak, hogy akár súlyos betegségek kialakulásához is vezethet a 24 órás bioritmusunk megzavarása.

"Rendkívül fontos figyelembe vennünk és szem előtt tartanunk a belső biológiai óránk ritmusát, mivel ennek felborulása komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Már Seneca is megmondta az ókorban, hogy a természet szerint kell élnünk (secundum naturam vivere)" - nyilatkozta Dr. Claudia Coomans, a holland Leideni Egyetem Molekuláris Sejtbiológiai Laboratóriumának kutatója, a tanulmány szerzője.

A kutatás során dr. Cooman és munkatársai a kísérleti egereket folyamatos fényhatásnak tették ki, amivel megzavarták az egerek normális belső óra funkcióit, mivel képtelenek voltak kipihenni magukat. A kutatók megfigyelték, hogy az egerek belső órája fokozatosan degradálódni kezdett, mire végül elértek egy olyan állapotba, amely normális esetben csak az öregedés során következik be. Az egerek végül teljesen elvesztették a 24 órás bioritmusukat az energia metabolizmus és az inzulinérzékenység tekintetében, ami elhízáshoz és cukorbetegség kialakulásához vezethet, mondta dr. Gerald Weissman, a FASEB Journal főszerkesztője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!