Nem mindegy, milyen folyadékkal nyeljük le a gyógyszereket. Egyes lúgos ásvány- és gyógyvizek ugyanis már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, így pedig a készítmények veszíthetnek a hatékonyságukból – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem. Friss kutatásuk eredményei szerint ha rosszul választunk vizet, az szélsőséges esetben akár teljesen hatástalanná teheti egyes reflux elleni, gyomorvédő, pszichiátriai vagy gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapító gyógyszerek hatását.
Mivel vegyem be a gyógyszert?
Az említett kutatás során 22 gyakran fogyasztott italt – köztük többféle ásvány- és gyógyvizet, csapvizet, szűrt vizet és almalevet – is elemeztek. Volt, amelyikben a gyomornedv-ellenálló bevonat már öt perc után károsodni kezdett, 15–30 perces előáztatás után pedig bizonyos esetekben a hatóanyag több mint 90 százaléka idő előtt kioldódott. Ezzel szemben a savasabb folyadékok, mint amilyen például az almalé kevésbé károsították a gyógyszerek védőbevonatát.
A szakértők ezért azt ajánlják, hogy a gyógyszereket egyszerű csapvízzel vegyük be, a különböző ásvány- és gyógyvizeket pedig kerüljük ilyenkor. Ennek betartása különösen azok számára fontos, akik nyelési nehézségeik miatt felnyitják a kemény kapszulát, és annak tartalmát valamilyen folyadékba keverik.
A gyógyszertárban is látjuk, hogy sok beteg nincs tisztában azzal, mennyire számít, mivel veszi be a gyógyszerét. Pedig ez is befolyásolhatja, hogy megfelelően működik-e a terápia
– hangsúlyozza Demeter Adrienn, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának PhD-hallgatója.
A Semmelweis Egyetem kutatóinak tanulmánya a Pharmaceutics című tudományos folyóiratban jelent meg.