Kerékpárral fogadják a látogatókat

Húsz kerékpárt nyert a napokban az Alapítvány az Egészséges Településekért szervezettől Kazár község önkormányzata.

A Salgótarjánnal szomszédos, szép fekvésű, természeti-, geológiai ritkaságokkal is rendelkező településen nagy hangsúlyt fektetnek az egészségmegőrzésére. Egy hónapja például a Teva Magyarország Zrt. szűrőbusza járt náluk. Rendezvényükön ingyenes vérnyomás, vércukor és koleszterinszint-mérésre volt lehetőség, s amivel a lakosság nagy része élt is. Az egészségheti programjukon vöröskeresztes bemutatók, saláta és gyümölcskóstolók, aerobic-edzések váltották egymást, emellett véradást rendeztek és orvosok tartottak előadást. Ez az előadássorozat egyébként folytatódik egészen az év végéig, hiszen Kazáron 2007. az egészség éve lesz - közölte Molnár Katalin , a település polgármestere. E akciójuk jegyében szervezik a megelőző programokat, szabadidősport programjaikat és teszik lakókörnyezetüket is tisztábbá, egészségesebbé, ami a turisták számára is vonzóbb célponttá teszi Kazárt.

Sikeres pályázatuk révén a faluba látogatókat is kerékpárral tudják felszerelni. A kerékpározásnak nem csak az alkalmi lehetősége adott, hanem rendszeres túrákat is szerveznek Kazáron. Sőt, a jelenlegi felszíni csapadékvíz-elvezetési munkálatok során élnek azzal a lehetőségekkel, amelyet a helybeni gépkapacitás jelent, és egy használaton kívüli bányavasút töltését kerékpározásra alkalmas úttá alakítják át.

2007-06-03 14:03

Forrás: Weborvos T. L.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen élénk lehet.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?