Karsai: a betegek a gyógyszertárakon keresztül szeretnének inzulin pumpát

Azok a cukorbetegek, akik jelenleg is inzulin pumpa segítségével kapják gyógyszerüket azt szeretnék, ha a gyógyszertárakon keresztül, illetve közgyógyellátás alapján kaphassanak ellátást - tájékoztatta az MTI-t Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő hétfőn.

A politikus korábban sajtótájékoztatót is tartott azért, mert szerinte visszásságok fordultak elő ezeknek a berendezéseknek a forgalmazásánál.

A képviselő ezért az elmúlt időszakban feljelentéssel élt a rendőrségnél, a versenyhivatalnál és a fogyasztóvédelemnél, mert szerinte az egyik forgalmazó cég kevesebb kiegészítő szerelékeket szállított le a betegek életminőségét javító berendezésekhez, mint amennyit azok kifizettek.

Az inzulin pumpa és szerelékeinek támogatását ugyanis az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozza, méghozzá 90 százalékos támogatással. Egy pumpa például egymillió forintba kerül, így a betegeknek 100 ezer, az OEP-nek pedig 900 ezer forintot kell kifizetni egyéni elbírálás alapján a forgalmazóknak.

Karsai József szerint eddig nem történt más, mint az összesen három magyarországi forgalmazó közül kiiktatták az egyiket, így a másik kettő monopolhelyzetbe került, ezért kíváncsian várja, mit szól ehhez a versenyhivatal.

A képviselő, mint az MTI-vel közölte, egyetért a betegek azon javaslatával, hogy célszerű lenne inkább a gyógyszertárakon keresztül forgalmazni a pumpákat és azok szerelékeit, mert így nem lennének kiszolgáltatva a betegek egy-egy forgalmazónak.

Mint mondta, érdemes lenne a betegek azon javaslatát is megfontolni, hogy ezeket a készülékeket és szerelékeit az indokoltan rászorultak a közgyógyellátás keretében kapják meg, ami kevesebbe kerülne az államnak, mit az egyenkénti, méltányossági elbírálás alapján történő forgalmazás.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?