Hizlaló agy-gyógyszerek

(MTI-Press) - A gyógyszerek mellékhatásai sokfélék lehetnek. Egyes mentális betegségek gyógymódjaihoz például olyan szereket alkalmaznak, amelyek kóros elhízásra serkentik a szervezetet. A kutatók azt ajánlják: óvatosan bánjanak az orvosok e szerekkel, vagy keressenek más medicinát az adott betegségek gyógyítására.

Ötven évvel ezelőtt kezdődött egyes agyi betegségek gyógyítása az akkortájt felfedezett, gyűjtőnévvel neuroleptikáknak elnevezett gyógyszerekkel. Az azóta eltelt időszakban azonban már észlelhetővé és vizsgálhatóvá vált azok mellékhatása is.

Sangvon Kim, a baltimore-i John Hopkins egyetem gyógyszerkutatója például feltárta azokat a kapcsolatokat, amelyek az egyik elterjedten használt gyógyszer és a betegek feltűnő, olykor 30 kilogrammot is elérő hízása között fennáll. Kutatásai során az AMP protein-kináz fehérjéről állapította meg, hogy annak az agy hipotalamuszában lévő kötési, "kapcsolási" részén a táplálékfelvételt vezérli, s hogy egyes - ilyen fehérjét tartalmazó - gyógyszerek ugyancsak ezt serkentik.

A nashville-i Vanderbilt egyetemen kutató Herbert Merzel pedig azt állapította meg, hogy a hízás mellett a gyógyszerek előidézhetnek szív- és keringési problémákat és cukorbetegséget is.

A kutatásokról az amerikai tudományos akadémia

Proceedings(közlemények) című szakfolyóiratában számoltak be. Egyben felhívták az elmegyógyászok figyelmét, hogy a vizsgált és elhízást serkentő gyógyszereket kellő óvatossággal alkalmazzák.

-szj-

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!