Harc a kilók ellen

Sokkolóan hatott a németekre az a felmérés, amelyből kiderült, hogy négy német férfi közül három túlsúlyos, s a nők 59 százalékáról is elmondható ugyanez.

A kormány akciótervet készített annak érdekében, hogy 2020-ig jelentősen javuljon a helyzet. A szakértők szerint a felmérés eredménye nem meglepő, hiszen a túlsúlyosság okozta egészségügyi problémák kezelése már jó ideje évi 60 millió eurójába kerül a német államnak. Ulla Schmidt egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett: a kormánynak cselekednie kell, hogy megelőzze a túlsúly következtében jelentkező betegségek - cukorbetegség, szívbetegség - kialakulását. A tárca vezetője szerint aggasztó, hogy sok gyermek túlsúlyos a nem megfelelő étkezés és a mozgás hiánya miatt. Az elkészült tervek alapján javítani fogják az iskolai és a kórházi étkeztetés minőségét, és több tornát iktatnak be a gyermekek napirendjébe.

Az intézkedéseket tartalmazó csomagot a napokban mutatják be, s számíthat az állampolgárok támogatására. A németek büszkék arra, hogy nemzeti ügynek tekintik a sportot és a szabad levegőn végzett fizikai tevékenységeket. Igaz, a sörivó kultúrájukra - amely talán összefüggésbe hozható a kilók gyarapodásával is - nem kevésbé büszkék.

2007-05-11 09:08

Forrás: Euractiv.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főképp az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?