Emberi génekkel dúsított rizsből készülhet mesterséges anyatej

Emberi géneket ültet a rizsbe egy amerikai biotechnológiai cég. A rizsszemek az anyatej alkotóelemeit tartalmazzák. Amennyiben az eljárás sikeres lesz, a bébi tápszerek legnagyobb szépséghibája szűnhet meg, hiszen eddig ezeknek a készételeknek semmi közük nem volt az anyatejhez, - írja a Nature című tudományos lap online kiadása.

A beszámoló szerint a Ventria Bioscience nevű cég kutatóinak sikerült az anyatej legfontosabb elemeit a géntechnikailag megváltoztatott rizsszemekbe ültetni. Az anyatej a csecsemők számára gyakorlatilag pótolhatatlan fehérjeanyagai a csecsemőkre és kisgyerekekre gyógyszerként hatnak, nem csak a szoptatás idején védik őket, hanem egész életük során, az allergiától, cukorbetegségektől, szív- és keringési megbetegedésektől és a ráktól.

A Nature szerint a tudomány most áttöréshez érkezett, mert a genetikusok képesek voltak a lactoferrin, a lysozym, és az értékes vérplazma fehérje, az albumin génjeit beültetni a rizsbe. Ez a három fehérje a természetben csak az anyatejben fordul elő. Az orvosok az állati fehérjékből már régóta ismerik a lysozym-ot, amely a tojásfehérjében fordul elő, a lactoferrin pedig a tehéntejben található. Ugyanakkor az állati termékek nem érik el az emberi enzimek minőségét, és allergiát válthatnak ki.

A tudósok a rizsben akarják megtermelni a proteineket, ami tiszta és olcsó módszer a nagy mennyiségek előállításához. Az anyatejfehérjéket a rizs aratása után kémiai módszerekkel oldják ki, hogy gyermektápszerekhez keverjék őket. Ezzel például az anémiát, a vészes vérszegénységet lehet leküzdeni, ami az egészségügyi világszervezet szerint a gyermekeknél az egyik leggyakoribb halálozási ok. A lap szerint az emberi DNS felfedezésével vetekszik az ötlet, amely a gabonaföldeket használná gyógyszergyárként.

A genetikusok már korábban is használtak paradicsomot, burgonyát, vagy dohányt antibiotikumok, illetve koncentrált vitaminok előállítására, de ezeket gyakorlatilag laboratóriumi mennyiségben termelték a különféle anyagokat. Az anyatej projekt az eddigi legnagyobb, úgynevezett "pharming" kísérlet. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma 100 hektárnyi területet bocsátott a Ventria cég rendelkezésére, hogy anyatej növényt ültessen, - írja a tudományos lap online kiadása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?