Emberi géneket ültetnek rizsbe

Emberi géneket ültet a rizsbe egy amerikai biotechnológiai cég. A rizsszemek az anyatej alkotóelemeit tartalmazzák.

Amennyiben az eljárás sikeres lesz, a bébi tápszerek legnagyobb szépséghibája szűnhet meg, hiszen eddig ezeknek a készételeknek semmi közük nem volt az anyatejhez - írja a Nature című tudományos lap online kiadása.

A beszámoló szerint a Ventria Bioscience nevű cég kutatóinak sikerült az anyatej legfontosabb elemeit a géntechnikailag megváltoztatott rizsszemekbe ültetni. Az anyatej a csecsemők számára gyakorlatilag pótolhatatlan fehérjeanyagai a csecsemőkre és kisgyerekekre gyógyszerként hatnak, nem csak a szoptatás idején védik őket, hanem egész életük során, az allergiától, cukorbetegségektől, szív- és keringési megbetegedésektől és a ráktól.

A Nature szerint a tudomány most áttöréshez érkezett, mert a genetikusok képesek voltak a lactoferrin, a lysozym, és az értékes vérplazma fehérje, az albumin génjeit beültetni a rizsbe. Ez a három fehérje a természetben csak az anyatejben fordul elő. Az orvosok az állati fehérjékből már régóta ismerik a lysozym-ot, amely a tojásfehérjében fordul elő, a lactoferrin pedig a tehéntejben található. Ugyanakkor az állati termékek nem érik el az emberi enzimek minőségét, és allergiát válthatnak ki.

A tudósok a rizsben akarják megtermelni a proteineket, ami tiszta és olcsó módszer a nagy mennyiségek előállításához. Az anyatejfehérjéket a rizs aratása után kémiai módszerekkel oldják ki, hogy gyermektápszerekhez keverjék őket. Ezzel például az anémiát, a vészes vérszegénységet lehet leküzdeni, ami az egészségügyi világszervezet szerint a gyermekeknél az egyik leggyakoribb halálozási ok. A lap szerint az emberi DNS felfedezésével vetekszik az ötlet, amely a gabonaföldeket akarja gyógyszergyárként felhasználni.

A genetikusok már korábban is használtak paradicsomot, burgonyát, vagy dohányt antibiotikumok, illetve koncentrált vitaminok előállítására, de ezeket gyakorlatilag laboratóriumi mennyiségben termelték. Az anyatej projekt az eddigi legnagyobb, úgynevezett "pharming" kísérlet. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma 100 hektárnyi területet bocsátott a Ventria cég rendelkezésére, hogy anyatej növényt ültessen, - írja a tudományos lap online kiadása. (MTI)

STOP

(2007.05.24. 09:24)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?