Egy hétre megemeli a vérnyomást a kiadós veszekedés

A dühérzet hatása még egy héttel az azt kiváltó esemény után is jelentkezik - állapították meg amerikai kutatók.

Még egy hét múltán is megemelkedik annak a vérnyomása, aki visszagondol egy veszekedésre, amelynek során dühbe gurult - állapították meg amerikai kutatók.

"Még egy hét múltán sincs jele annak, hogy csökkenne a hatás" - állítják a tudósok, akik tanulmányukat az International Journal of Psychology című orvosi lapban jelentették meg.

A kutatók már korábban kimutatták az összefüggést a düh és a szívbetegségek és egyéb kórképek között, az új vizsgálatok azonban azt is kiderítették, hogy azoknak az embereknek, akik hajlamosak könnyen dühbe gurulni, vagy ellenségessé válni, gyorsabban meszesednek az erei.

Erre lehet egy magyarázat az a teória, amely szerint a stresszhormonok összehúzódásra késztetik a vérereket, így megemelkedik a vérnyomás és a pulzusszám. Korábban azonban azt gondolták, hogy ezek a tünetek elmúlnak röviddel azután, hogy a vita véget ért.

A Kalifornia és a Columbia Egyetem munkatársai azonban bebizonyították, hogy ez nem így van: önként jelentkezőket vizsgáltak, hogy bizonyítsák feltevésüket, miszerint a stresszt hordozó események hatása nem múlik el azonnal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén felhős idő várható, majd estétől észak felől - nagyrészt magasszintű - felhők sodródnak fölénk, de lesznek derült tájak, valamint időszakok is. Az északi, északkeleti hétfő határnál hajnalban elvétve nem kizárt jelentéktelen eső, zápor. A szél estére legyengül, sőt sokfelé teljesen le is áll.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?