Az egészséges fahéj

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) 2003-ban kezdeményezett kutatást a fahéj és 2-es típusú cukorbetegség, illetve a koleszterin szint kapcsolatának feltárására.

A vizsgálat nem várt sikert hozott a betegek életében. A 40 napon át rendszeres fahéj tartalmú tabletta szedésének köszönhetően a vérben lévő triglicerid és a glükóz, illetve a káros LDL koleszterin szint egyaránt közel 30 százalékkal csökkent a résztvevők körében.

A fahéj tartalmaz antioxidánsokat. Azonban nincs elegendő bizonyíték annak alátámasztására, hogy nagy dózisú fahéj fogyasztásával olyan kedvező hatást érhetnénk el, mint például a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelem.

A fahéj segíti a vírusok, baktériumok és gombák elpusztítását. Alkalmazásával azonban megfontoltan kell bánnunk, mivel testünkön kívül és szervezetünkön belül is számos baktérium él egymással harmóniában, egészségünket őrizve. Ezeket, vagyis a jó és rossz baktériumokat egyaránt kiírtva természetes egyensúlyunk felborulna, s ez betegségek kialakulásához vezetne. Gondoljunk csak a bélszakaszban élő hasznos baktériumokra, melyek immunrendszerünk megfelelő működését is segítik.

Kétségtelen tehát, hogy a fahéjban található hatóanyagok segítik egészségünk megőrzését, azonban a pontos részletek feltárásához további vizsgálatok szükségesek. A fahéj hatását befolyásolhatja például az adott növény összetétele, melyből a gyógyszer készül, s ezt a termőhelytől kezdődően számos egyéb tényező is meghatározhatja.

Az amerikai National Center for Complementary and Alternative Medicine (NCCAM) szervezet törekvései közt szerepel, hogy a hatóanyagok pontos besorolást nyerjenek, s a természetes gyógymódok palettája tovább bővülhessen. A fahéj egészségre gyakorolt hatásának vizsgálatához tehát számos további kutatás szükséges.

A hír alapjául a "Cinnamon Twist?" cikk szolgált.

Forrás: orvostkeresek.hu
 
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt délnyugaton néhol csak lassan szűnik a párásság, ezt leszámítva azonban derült, gyengén felhős időre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag