A Szív Világnapja

2007. szeptember 28. (MTI) - A Kardiológiai (Szív) Világszövetség szeptember utolsó vasárnapját - idén szeptember 30-át - a Szív Világnapjává nyilvánította, amelyet első alkalommal 2000-ben ünnepeltek meg.

E napon minden országban, ahol a szívgyógyászok tudományos társasága és a szívbetegségekkel foglalkozó társadalmi szervezetek, alapítványok tagjai a világszövetségnek, igyekeznek fölhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára, társadalmi jelentőségére, arra a fizikai, lelki és gazdasági teherre, amit a betegség az egyénre és az egész országra ró. Számos rendezvényen propagálják a szívet kímélő egészséges életmódot, mérik a vérnyomást és a koleszterinszintet. Az idei világnap jelmondata: "Együtt az egészséges szívekért", azaz a szívbetegségek megelőzése és a gondozás közös feladat, segítsen orvosának, hogy orvosa is segíthessen önnek.

A szív, a vérkeringés központjában elhelyezkedő, alig 300 grammos izmos pumpa szakadatlan működése biztosítja a test különböző részeinek vérellátását. Percenként 60-80-szor, óránként négy-ötezerszer ver, naponta 7200 liter vért mozgat meg, s hetven év alatt összehúzódásainak száma két és félmilliárd. Bármennyire erősnek tűnik azonban, a szív a genetikai és biológiai tényezők mellett a külső tényezők káros hatásának is ki van téve, amilyen a helytelen, állati zsiradékokban gazdag táplálkozás, a mozgáshiány, a stressz, a túlzott alkohol- és kávéfogyasztás. A szívrohamok mintegy kétharmadát a magas koleszterinszint és a dohányzás okozza.

A koszorúér-betegség és az agyi érkatasztrófák a világon évente mintegy 15 millió ember halálát követelik. Ez az iparilag fejlett országokban a halálozási lista első helyét jelenti a mortalitás 30 százalékával, a közép- és kelet-európai régióban ez az arány 50 százalék fölött van, és különösen magas a fiatal férfiak infarktus-halálozásának aránya. A szív- és érrendszeri betegségek a nők között is a legtöbb rokkantságot és halált okozzák, a hölgyeknek nyolcszorta nagyobb esélyük van arra, hogy szívinfarktus vagy szélütés következtében fejezzék be életüket, mint arra, hogy emlőrákban, petefészek-daganatban haljanak meg.

Jelentős változást csak a megelőzés eredményességének fokozása, az életmódváltás hozhat. Azok a nemdohányzók, akik rendszeresen esznek gyümölcsöt, hetente háromszor testmozgást is végeznek, és megisznak naponta egy kevés alkoholt, 80 százalékkal csökkentik a szívroham esélyét.

Hazánk élen jár a szív- és érrendszeri megbetegedések statisztikájában, ebben szerepet játszik, hogy a magyar lakosság több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen; a szív- és érrendszeri halálozások nagy része hirtelen szívhalál (infarktus) miatt következik be. Évente mintegy 25 ezer ember hal meg így, s az esetek több mint fele kórházon kívül történik. Pedig a szívmegállás utáni kritikus pillanatokban azonnal és helyesen beavatkozva még meg lehet menteni az életet. Szívroham esetén az újraélesztés egyetlen módja a szív időben történő elektromos sokkolása, az úgynevezett defibrilláció. Az elsősegélynyújtás keretében alkalmazott újraélesztés - hirtelen szívhalál esetén - 10-12 ember életének megmentését jelentheti naponta.

Az idei világnapon is a Magyar Nemzeti Szívalapítvány és a Magyar Kardiológusok Társasága szervezi a Szívünk Napja központi rendezvényét a budapesti Városligetben. Ott, valamint Debrecenben, Kecskeméten és Nagykőrösön szív- és érrendszeri kockázatszűréssel, egészségügyi tanácsadással, sportprogramokkal, vérnyomás-, vércukor- és testzsírméréssel, orvosi tanácsadással, tájékoztató előadásokkal, bemutatókkal, családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.

(MTI-Panoráma - Baczonyi László - Sajtóadatbank)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A tovább szakadozó frontális felhőzet, valamint a képződő gomolyfelhők mellett az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Csepergő eső, rövid zápor csap kevés helyen fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.A csúcsérték általában 17 és 22 fok között alakul. Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.