Mennyi idő alatt kezelhető a körömgomba?

Ha vannak olyan betegségek, amelyek gyógyítása nagy kitartást igényel, akkor a körömgomba feltétlen ezek közé tartozik. A teljes gyógyuláshoz akár hónapok kitartó kezelésére is szükség lehet. Ne adjuk tehát fel akkor sem, ha a gyógyulás látszólag késik.

A körömgombás megbetegedés (onychomycosis) egy igen gyakori elváltozás, mely tönkreteszi és szétbontja a láb és kéz körmeit. Lényegében egy gombás fertőzésről van szó, melyet többféle gombafaj okozhat. A fertőzés során a gombák enzimeket bocsájtanak ki, melyek lényegében lebontják a körmöt képező keratint (ami egy fehérjetípus), majd ebből a törmelékből, bomlástermékekből táplálkoznak. A magyar lakosság csaknem 20 százalékát érintő probléma inkább az idősebb korosztályra jellemző.

A körömgomba kezelése nagy kitartást igényel, akár hónapokra is szükség lehet
Akörömgombakezelése nagy kitartást igényel, akár hónapokra is szükség lehet

A betegség 95 százalékban a lábkörmöket, és 5 százalékban a kéz körmeit érinti. Azért gyakoribb a lábon, mert a kezek többet szellőznek, jobban figyelünk a kézkörmök higiéniájára (hiszen szem előtt vannak), míg lábainkat egész nap "aszaljuk" szűk, gyakran szintetikus, rosszul szellőző anyagból készült cipőkben, műszálas zoknikban, a nők nejlonharisnyában. A gomba spórái által a fertőzés gyorsan átterjedhet környezetünkbe, ezért ha bármelyik családtagunk fertőzött, figyeljünk arra, hogy ne használjuk egymás cipőjét, zoknijait, a körömgombával fertőzött használjon külön kádkilépőt, és külön törülközőt is.

A körömgomba tünetei: a körmök sárgás, vagy fehér foltos elszíneződése, megvastagodása, berepedezése, majd súlyos esetekben darabokban történő leválása. Természetesen célszerű orvoshoz fordulnunk, aki, ha kell, sebészhez irányít minket tovább, enyhébb esetekben pedig elrendeli a körömgomba otthoni kezelését. Ma már sokféle vény nélkül kapható készítményhez is hozzájuthatunk a patikákban, de ha nem is mentünk el orvoshoz, legalább a gyógyszerész tanácsát kérjük ki, gondosan olvassuk el a használati utasításokat.

A kezelés állhat szájon át alkalmazandó készítményekből (ezek vénykötelesek), valamint olyan gyógyszeres körömlakkokból, kenőcsökből, melyekkel a körmök felszínét kell kezelnünk. Gyakori a kombinált kezelések alkalmazása, amikor szájon át, és helyileg alkalmazandó készítményeket együtt kell használnunk.

És itt jön a lényeg: a körömgombás megbetegedés egy olyan makacs fertőzés, melynek kezelése hosszú, és fárasztó folyamat, de ha nem csináljuk végig, állapotunk visszaeshet, és kezdhetjük elölről az egész procedúrát. A kezelést addig kell folytatnunk, amíg az elváltozás el nem múlik, tehát a köröm teljesen vagy majdnem teljesen ép, és egészséges köröm nőtt a helyére. A kézkörmök gyógyulása körülbelül 6 hónapig tart, a lábkörmöké körülbelül 9-12 hónapig, eddig szorgalmasan ecsetelnünk kell. A teljes gyógyulás után is elképzelhető, hogy körmeink formája és kinézete rendellenes lesz: gyakran egy év is eltelik, mire úgy fognak kinézni, ahogy a fertőzés előtt.

Ha pedig megszabadultunk végre a körömgombától, fontos, hogy nagyon figyeljünk a megelőző higiéniai előírásokra (láb alapos szárazra törlése fürdés után, jól szellőző cipő, pamut zokni viselése, strandon és uszodában papucs használata stb.), mert a gyógyulás után bármikor újra fertőződhetnek a körmeink, ha nem figyelünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Estig még napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett, melyek nagyobb része fokozatosan feloszlik, egyre többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél még sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?