A külvilágból érkező ingerek jelentős része a fülünkön át jut el "tudatunkig", azaz hallásunkra nagymértékben támaszkodunk a mindennapokban. Nem véletlen tehát, hogy ezen érzékszervünk zavara vagy működésének hiánya rendkívüli módon zavarja az érintettek (társadalmi és szociális) beilleszkedését. A törekvés az emberiség történetében is korán megjelent arra, hogy a nagyothalló emberek élete könnyebb lehessen, hátránya csökkenhessen. Itt kezdődik az a történet, hogy...
...már az ókori görögök
Nem kell nagyon kutakodni, és találgatni azzal kapcsolatban, hogy az ősidőkben hogyan próbálta az ősember hallását erősíteni, az ősi hallókészülék nem más volt, mint a saját tenyere, amit a fülkagylója mögé helyezett. Az ember arra is hamar rájött, hogy a különböző felületek és a szilárd anyag is vezetheti és visszaverheti a zajokat, zörejeket. Az óceániai népek így már egy lépéssel tovább is mentek: ők különböző tengeri kagylók házát alkalmazták erre a célra, Európában pedig a szarvasmarha tülkét.
A középkorban, majd az újkorban már megjelentek a hallócsövek, hallótölcsérek, melyek nem ritkán furcsa szerzemények voltak. Volt köztük fejre csatolható, illetve két fülön alkalmazott tölcsér is. Beethoven hallócsövei említést érdemelnek, hiszen a maga idejében híresnek számítottak: a mester hallásának teljes elvesztéséig ezeket használta. Ezt Johann Melzeltől, a metronóm feltalálójától kapta, 1814-ben.
A szénmikrofon: új távlat nyílik
Sir Alexander Graham Bell neve változást hozott: 1876-ban felfedezte a szénmikrofont, és személyes motiváció okán elektromos hallókészüléket épített, mely még akkor bőröndnyi méreteket öltött, viszont nagyothalló felesége meghálálta fáradozását. A Siemens első technikai hallásjavító megoldását ezekben az években "dobta" piacra, ami nem volt más, mint egy a speciális, telefonos hallgató, hallásproblémával élők számára (Phonophor).
Egy évvel később Edison rukkolt elő újdonsággal: feltalálta a fonográfot. A folyamat beindult, megjelentek a szénmikrofonos hallókészülékek, és egészen 1937-ig töretlen volt az uralmuk. Ekkor viszont - az elektroncsövek térhódításával - az immár kisebb méretű, csöves hallókészülékek is napvilágot láttak.
1954-ben, a tranzisztornak köszönhetően még kisebb lett a hallásjavító eszközök mérete, és új távlatok nyíltak. Még az ötvenes évek végén megjelentek az első fül mögötti készülékek, majd később a hallójárati hallókészülék is.
Hazai érdekesség
Hőgyes Endre (1847-1906) Bell találmánya alapján hozta létre az első hallásmérő készüléket, mely később Békésy György (1899-1972) audiometriai vizsgálatainak az alapjául szolgált. Utóbbi szakember a halláskutatásban elért eredményeiért 1961-ben orvosi Nobel-díjat kapott, felfedezéseinek köszönhető a mai hallókészülékek kifejlesztése és széles körű alkalmazása. Magyarországon dr. Götze Árpád kandidátus főorvos, főiskolai tanár közreműködésével, az 1950-es évektől terjedtek el a hallásjavító eszközök.
Mai tudásunk szerint, amikor már gyógyszerrel és műtéttel nem tudnak segíteni a halláscsökkent emberen, a hallásjavítás szinte egyetlen lehetősége a hallókészülék.
A ma elterjedt hallókészülékek formájukat tekintve lehetnek fülkagylóba, hallójáratba, vagy fül mögé helyezetőek, melyekhez különböző méretű hallójárati illeszték tartozik milliméter vékony vagy vastagabb csővel. Működési elvük alapján lehetnek analóg, vagy digitális rendszerűek.
Az analóg készülékeknél a miniatűr mikrofon által közvetített hangot analóg erősítő hangosítja fel és adja tovább a hangszórónak, a digitális készülékekben lévő microchip pedig az analóg-digitális jelátalakítást, majd jelfeldolgozást, tisztítást, sokszorosítást végi, majd a hanggá visszaalakított jelet juttatja a hangszóróba.
Nem elhanyagolandó tény, hogy az innovációk nagyon nagy tempóban váltják egymást az utóbbi évtizedekben.
