Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Az oltottaknak ezért kell továbbra is maszkot viselniük
Az új koronavírus elleni védőoltások - hatékonyságuktól függően - jó eséllyel megakadályozzák, hogy a beoltottak megbetegedjenek. Ám arról egyelőre a szakértők is csak találgatnak, hogy az oltást követően vajon milyen mértékben képesek a SARS-CoV-2 vírus terjesztésére.
Koronavírus: hamarosan indulhat itthon az oltási program
Magyarország az Európai Unió mind az 5 oltási programjában részt vesz, de az oroszokkal és a kínaiakkal is partnerséget alakított ki. Ennek eredményeként pedig a remények szerint még az év végén vagy a jövő év elején érkezhet koronavírus elleni oltóanyag Magyarországra - közölte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Koronavírus: már majdnem 69 millióan kapták el
Tavaly év vége óta már több mint 67,6 millió embert fertőzött meg és 1,57 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 44,4 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: ilyen tüneteket okozhat a vakcina
Bár tömeges oltási program még csak kevés országban indult, az oltóanyagjelöltek kísérletei során már sok embert oltottak be világszerte az új típusú koronavírus-fertőzés ellen. A kísérleti alanyok közül többen is megosztották a sajtóval személyes tapasztalataikat.
Koronavírus: a belgák már a 3. hullámtól tartanak
Csehországban és Hollandiában emelkedett a fertőzöttek száma. Több államban újabb szigorítások bevezetését tervezik. Lengyelországban pedig könnyítéseket ígérnek azoknak, akik beoltatják magukat. Mutatjuk, hol, hogyan birkóznak meg a járvánnyal.
Koronavírus: közel 44 millióan győzték le eddig
Tavaly év vége óta már több mint 68,2 millió embert fertőzött meg és 1,55 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már megközelíti a 44 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítéséből.
Koronavírus: az orosz vakcinára tilos alkoholt inni
Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője.
Így tarolt le a koronavírus egy nyolcfős családot
Hiába viselünk maszkot, ha egy autóban utazunk egy koronavírus-fertőzöttel, nem zárható ki, hogy mi is elkapjuk a SARS-CoV-2 vírust - erre hívják fel a figyelmet szakemberek. Az óvintézkedések betartásáról az ünnepi időszakban sem szabad megfeledkeznünk.
Északkeleten csak lassan szakadozik a felhőzet, ott gyenge havazás sem kizárt, máshol viszont általában derült, napos idővel indul a nap. Napközben aztán nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt beborul az ég. Késő délutántól északnyugat felől növekszik a csapadék esélye, eleinte havazás, majd ónos eső is várható. A nap első felében még helyenként élénk lehet a nyugati szél, aztán délire fordul, és mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű. Késő estére -16 és -1 fok közé hűl le a levegő, délnyugat felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.