Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Így küzdenek a járvánnyal az ELTE új laborjában
Felavatták a mintegy egymilliárd forintból kialakított, 440 négyzetméteres molekuláris mikrobiológiai laboratóriumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán (ELTE TTK). A laborkomplexum elsődleges célja a koronavírus-járvány elleni védekezés támogatása, ugyanakkor kutatási célokat is szolgál, illetve szolgáltatásokat is nyújt ipari partnerek számára.
Megszűnik a koronavírus-zöldszám, ez lesz helyette
Az Egészségvonal teljes egészében átveszi a jelenleg működő, a koronavírus-információkkal kapcsolatos zöldszámokra érkező hívásokat, így azok a számok február 11-én megszűnnek - tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden.
Koronavírus: van, ahol minden korlátozást feloldanak
Bár más és más szinten, de több európai ország is lazít a szigoron: Finnország minden, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozást felold, és néhány szabálytól eltekintve Dánia is hasonlóképpen tesz, Románia pedig egyszerűsítette a beutazási feltételeket.
Teljes jóváhagyást kapott a Moderna az USA-ban
Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Moderna biotechnológiai vállalat által kifejlesztett koronavírus-vakcina - jelentette be hétfőn az FDA. Ez azt jelenti, hogy a 18 éves és idősebb emberek esetében a Moderna-oltást mostantól nem csak egészségügyi veszélyhelyzetben alkalmazhatják.
Mától 9 hónapig érvényes az uniós védettségi igazolvány
Február 1-jén hatályba lép a koronavírus elleni védettségről szóló uniós igazolványokra vonatkozó rendelet módosítása. A módosítás az uniós tanúsítványok esetében 9 hónapos érvényességi időt állapít meg az Európai Unión belüli utazásokkal kapcsolatban - emlékeztetett az Európai Bizottság hétfőn.
Általában derült időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz erős, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás, de továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.