WHO: ősszel súlyosabb lehet a járvány

Emelkedhet a COVID-19 halálos áldozatainak a száma ősszel Európában - mondta hétfőn újságíróknak Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője.

Egyetlen nap alatt több mint 800 új fertőzést diagnosztizáltak Magyarországon. Részletek itt.

"Október és november nehezebb lesz, magasabb halálozási arány vár ránk" - jelentette ki Hans Kluge, hozzátéve ugyanakkor, hogy biztos benne, hogy a járvány "valamikor véget fog érni". Mindazonáltal óvatosságra intett a vakcinával kapcsolatban, leszögezve: korántsem biztos, hogy az oltóanyag elkészülte egyben a járvány végét is jelenti majd.

Az elkövetkező időszakban megemelkedhet a koronavírus-járvány halálozási aránya Európában
Az elkövetkező időszakban megemelkedhet a koronavírus-járvány halálozási aránya Európában. Fotó: Getty Images

"Még azt sem tudjuk, vajon mindenkinél hatásos lesz-e a vakcina. A jelenlegi tudásunk szerint vannak, akiknél igen, másoknál viszont nem" - mondta Kluge, és hozzátette, hogy az eltérő vakcinák rendelése pedig "logisztikai rémálomhoz" vezethet. "A járványnak akkor lesz vége, amikor megtanulunk együtt élni vele, mint egy közösség. Ez pedig rajtunk múlik" - hangsúlyozta.

Nyáron emelkedett a fertőzésszám a kontinensen, különösen Spanyolországban és Franciaországban. Pénteken a WHO európai regionális irodája alá tartozó 55 országban több mint 51 ezer új fertőzést regisztráltak, többet, mint a járvány eddigi csúcsának számító áprilisban. Ugyanakkor a vírus okozta COVID-19 halálos áldozatainak számában nem állt be jelentős növekedés.

Egyes felületeken hosszú napokig fertőzőképes maradhat az új koronavírus egy frissen publikált kutatás szerint. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra