Újra terjed a tbc

Az egészségügyi világszervezet, a WHO felülvizsgálta a tbc-s betegek számára vonatkozó becslését. Körülbelül félmillió fővel többen szenvednek a kórban, mint korábban - adta hírül a BBC.

2013-ban 9 millió embernél diagnosztizáltak TBC-t világszerte. Ez jelentős emelkedésnek mondható a 2012-es 8,6 millióhoz képest – áll a WHO jelentésében . Ugyanakkor a tbc-be belehaló betegek száma folyamatosan csökken, tették hozzá a szakemberek. A tbc-ellenes kampányok szervezői azt mondják, hogy annak a fölmérése a legnehezebb feladat, hogy hány embert érint a halálos kór.

Hosszú távon tekintve azonban a tbc okozta halálozások aránya csökken. 2013-ban 1,5 millió ember veszítette életét a tbc miatt - közülük 360.000-en HIV pozitívak voltak-, 2012-ben pedig 1,3 millióan haltak bele a betegségbe. A WHO jelentése szerint megdöbbentően nagy azoknak a száma, akik az egyébként gyógyítható betegségbe belehalnak. Ez azt jelenti, hogy a tbc ma a második leggyakoribb halált okozó fertőzés. Ugyanakkor hosszú távon a halálozási ráta csökkenő tendenciát mutat: 1990-ben a betegek 45 százaléka halt bele a fertőzésbe. Azóta a tbc-fertőzöttek száma körülbelül 1,5 százalékkal csökkent évente.

Macskáktól és borzoktól is elkaphatjuk a tuberkulózist - a részleteket ide kattintva találja!

Ugyanakkor nagyon magas azoknak a száma, akik megfertőződnek, de nincsenek diagnosztizálva: ők körülbelül 3 millióan lehettek 2013-ban. Ezek a kezelés nélkül maradó esetek jelentik a legnagyobb problémát a TBC-sekkel foglalkozó egészségügyi szervezetek számára. A diagnosztizálatlan betegek nagy aránya magyarázhatja azt, hogy még ma is miért halnak bele olyan sokan a gyógyítható betegségbe.

2013-ban 1,5 millió ember veszítette életét a tbc miatt

Az egészségügyi rendszereket tehát elsősorban abban kell támogatni, hogy ki tudják szűrni a TBC-s eseteket; főleg azokban az országokban van szükség erre, amelyek a leginkább fertőzöttek. Ilyen például Délkelet-Ázsia és a Csendes-óceán nyugati vidéke. Indiában él a fertőzöttek 24 százaléka, 11 százalékuk pedig Kínában. Az afrikai országokban él a fertőzöttek további 25 százaléka; és ezen a területen halnak bele a legtöbben a fertőzésbe. Ha a szűrés megvalósulna, akkor esély lenne arra, hogy legyőzzük ezt a kórt.

A tbc-nek az a fajtája , amely rezisztens a gyógyszerekkel szemben – így jóval nehezebb kezelni és meggyógyítani – 2013-ban az új esetek 3,5 százalékát tette ki. Világszerte körülbelül 5 százalékra teszik a rezisztens baktériumok által fertőzöttek arányát; az eloszlás azonban nem egyenletes: Kelet-Európában és Közép-Ázsiában vannak ennek a fertőzésnek nagy gócpontjai. Belorussziában az újonnan diagnosztizált esetek 35 százaléka volt rezisztens.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.